Bálint Sándor sétány nyílik Szeged belvárosában

A „legszögedibb szögedi” életét és munkásságát bemutató kiállítással, koszorúzásokkal, szentmisével és diákversennyel emlékezik meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye Bálint Sándorról. A hitvalló néprajztudós születésének 120. évfordulója van idén.

2005-ben kezdeményezte a Szeged-Csanádi Egyházmegye Bálint Sándor boldoggá avatását, az azóta eltelt évek során a Vatikánban már megállapították, hogy Szeged hitvalló tudósa valóban hősies fokon gyakorolta a krisztusi erényeket. A boldoggá avatási folyamatban a soron következő fontos lépés akkor történhetne, ha imameghallgatásra Bálint Sándor közbenjárására csoda történne. Ehhez azonban az kell, hogy minél többen kérjék a Jóistennél közbenjárását, ami csak emlékének megőrzése révén teljesülhet. Erre a Szeged-Csanádi Egyházmegye kiemelt figyelmet fordít, gazdag programsorozattal készülnek születésének idei, 120. évfordulójára is.

– Egyrészt az emberek körében élő tisztelete azt kívánja, hogy ápoljuk emlékét. Hitvalló élete pedig, hogy imádsággal emlékezzünk rá. Él egy generáció, amelynek tagjai személyesen ismerhették, ők kivétel nélkül állítják, hogy szent ember volt. A következő nemzedék nem ismerte személyesen, de hallottak vagy tanultak róla. És van egy olyan társadalmi réteg, akik számára még teljesen ismeretlen, akiknek nekünk kell elmondani, hogy ki volt Bálint Sándor – mondta Serfőző Levente plébános, ifjúsági referens, az egyházmegye oktatási püspöki helynöke, aki május 3-án 17 órakor nyitja meg a Bálint Sándor sétányt a Kárász utca Klauzál tér felőli szakaszán.

– Csaknem tíz napon át lesz látható az a szabadtéri kiállítás, amellyel az egész várost szeretnénk megszólítani. A tablókon Bálint Sándor életét és munkásságát is bemutatjuk. A járókelők gyermekkori és egyetemi, gyűjtései során vagy a barátai körében készült fotókkal találkozhatnak, elolvashatják gondolatait, amelyekből ma is reményt és erőt meríthetünk. Hiszen rengeteget szenvedett, üldözték, de az utolsó pillanatig hűséges tudott maradni egyházához, reménnyel teli életet élt, kitartott a jóban és az igazban – részletezte az oktatási helynök, aki mindenekelőtt a „legszögedibb szögedi” tisztaságát hangsúlyozta követendő példaként korunk embere számára.

– A mindenkori társadalom a hozzá hasonló személyeket talán naivnak látja, de ő nem naiv, hanem tiszta volt. Olyan tiszta, hogy nem akart a szívében haragot hordozni, nem akart rosszat feltételezni másokról. Meglátta mindenkiben a jót, a teremtményben a teremtőt, szolgálta azt, akinek szüksége volt rá. Olyan mélyen tiszta volt, amelyre a mai ember áhítozik a hétköznapi, személyes élete és a közélet minden szintjén – részletezte az oktatási helynök. Bálint Sándornak ugyanis még a krisztusi szeretet parancsának legnagyobb kihívását, a Miatyánk legnehezebb sorát is sikerült valóra váltania: „miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.

A programsorozat a hitvalló tudós születésnapján, május 10-én folytatódik. Fél 11-kor Bálint Sándor sírjánál, 11.20-kor a Mátyás téren, 14 órakor a Dóm téren rendeznek koszorúzást. Szerte a belvárosban egész nap diákcsapatok versengenek majd a nevével fémjelzett emlékverseny döntőjében. A Dómban 18 órakor kezdődő szentmisét boldoggá avatásáért mutatják be.

Május 12-én 11 órakor pedig a felsővárosi Bálint Sándor Cserkészcsapat avat emléktáblát a templom falán újjáalakulásuk 35. évfordulója alkalmából.

 

 

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Karnok Csaba