Nagy érdeklődés mellett került sor Serfőző Levente Rongyosan az Isten előtt. Györgypál Albert vértanú, pap élete című könyvének a bemutatására január 17-én este a Szegedi Dóm Látogatóközpontjában. A rendezvényen jelen volt Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök és Gyulay Endre nyugalmazott megyéspüspök. Az est moderátora Zsuffa Tünde író volt.
A megjelenteket Kiss-Rigó László megyéspüspök köszöntötte. Kiemelte: Serfőző Levente, az egyházmegye oktatási helynöke tanúságot tett a könyvével a múlt század egy valóban nagy tanújáról, a kommunista diktatúra áldozatáról. Köszönet illeti őt ezért.
Mi, keresztények hisszük: ha egy személy áldozatot hoz a Krisztus-hitért, az evangéliumért, az nem kudarc, hanem dicsőséges győzelem. Így emlékezünk a vértanúinkra vagy azokra, akik kvázi vértanúk, mint az a személy, akiről Serfőző Levente könyve szól. Györgypál Albert áldozatos élete, tanúságtétele példa lehet mindnyájunk számára. Bízzunk benne, hogy a nem túl távoli jövőben a közbenjárását is kérhetjük majd.
A könyvet Kuzmányi István, hírportálunk és az Új Ember igazgató-főszerkesztője, állandó diakónus mutatta be. Zsuffa Tünde emlékeztetett rá: Györgypál Albert, „Berci atya” a nagyváradi egyházmegye papja volt, Serfőző Levente és Kuzmányi István pedig Nagyváradon születtek.
Az igazgató-főszerkesztő felidézte, hogy Berci atyáról először kiskorában, Nagyváradon hallott két „pap bácsitól”, utalás szintjén.
Berci atya ismeretlen ismerős, akiről korábban legtöbben nem hallottunk, de fénylő csillagként ragyog a Magyar Katolikus Egyház egén.
Levente atya az ő élettörténetén vezet minket végig, tudományos igényességgel, de közérthetően megírt könyvében, ami magával ragad bennünket, szívünkhöz ér Berci atya sorsa. Kiváló a kötet történetvezetése, nagyszerű anyag tárul elénk a szövegben, dokumentumokban, korabeli újságcikkekben, képekben, térképeken.
Kuzmányi István kiemelte: Berci atyának egész életében Jézus Szívének tisztelete volt a papi vezérlőcsillaga. A 20. századi magyar történelem benne van élettörténetében. Levente atya végigvezet bennünket Berci atya családjának a sorsán. Torontál vármegyében, a mai Nagybecskerek mellett fekvő kicsiny faluban, Melencén született, vagyis a Bánságban, a mai Szerbiában. Ez a térség fogalom: az 1700-as évektől egészen az első világháborúig különböző népek, katolikusok és nem katolikusok, békében éltek egymással, megvalósítva kicsit Isten országát. Berci atya innen érkezett hozzánk. Többszörös kisebbségben született, egyrészt mint katolikus, másrészt mint magyar.
Több mint érdekes, hogy ebbe a kétszeresen is kisebbségi közegbe született bele Berci atyához hasonlóan Tiszteletreméltó Bogner Mária vizitációs nővér is, akinek a Székesfehérvári Egyházmegyében folyamatban van a boldoggáavatási eljárása. A magyar egyház újabban felfedezett fénylő csillaga, Kerkai Jenő jezsuita szerzetes pedig szegedi szemináriumi elöljáróként hatott az ifjú papnövendékre a Tisza parti városban. Levente atya nagyon szépen leírja, ahogyan elindul itt a tanyavilágban, és létrehozza ennek hatására a KALOT-mozgalmat. Ő volt Györgypál Albert nevelője, prédikált a primíciáján. Szerepe nagyon fontos ahhoz, hogy megértsük Berci atya életét.
Szegedet az újrakezdés, a megújulás városának nevezte az állandó diakónus. Amikor összeomlik a Bánság, és így Berci atya családjának a „sátra”, akkor nem messze Szegedtől, Békés megyében, Békéscsabán telepedik le a család.
A főszerkesztő rámutatott: átsüt a könyvön, hogy a szerző szíve az egyházmegyéért, az ifjúságért, a papképzésért, a katekézisért dobog. Levente atya kimondatlanul, de lelki rokonaként mutatja be Berci atyát, és ezzel együtt fontos fejezetekre világít rá az világháborút és a trianoni döntést követően létrejött egyházmegyék történetéből. Temesvárról elüldözik Glattfelder Gyula püspököt, aki aztán csanádi püspökként megalapítja a Szent Gellért Uniót, aminek Berci atya tagja lesz. A könyvbe szkennelt alapító okirat idézete is mutatja a kor lelki és szellemi pezsgését:
Csak az Úr Jézus szentséges szívét kívánják szolgálni. Ne is gondoljanak semmi másra.
Ismeretlen legyen előttük a parancsolni akarás, verseny és szeretetlen bírálat minden formája bárkivel szemben. Szolgálni és nem kiszolgáltatni legyen a jelszavuk.”
Kuzmányi István Serfőző Levente atya könyvének értékei között említette, hogy több mint nyolcvan fénykép van benne, melyeknek többségéhez magyarázó sorokat írt. Nagyobb részüket Berci atya készítette, aki tudatosan dokumentálta az életét, figyelt azokra, akiket a Jóisten rábízott. Tisztelete még ma is él Békéscsabán, Orosházán és Nagyváradon. Életpéldája biztosan megérdemli ezt a könyvet, és azt, hogy az Egyház és mások is foglalkozzanak vele. Az Egyház azokat avatja boldoggá és szentté, akiknek a tisztelete élő, Levente atya ezzel a könyvvel ezt dokumentálja Györgypál Alberttel kapcsolatban.
Ezt követően Zsuffa Tünde beszélgetett a könyv szerzőjével, Serfőző Leventével és Kuzmányi Istvánnal. Felidézte, hogy amikor a ’90-es években egyetemre járt Bécsben, egy kérdésre azt válaszolta: a hőseinkre és olimpiai bajnokainkra a legbüszkébb. A szüleitől megtanulta: a hősöket tisztelni kell, példájukból erőt meríteni. Az írónő kérdésére, miért pont Berci atyáról írt könyvet, Levente atya elmondta: Györgypál Albertről először 2020 nyarán, Brassó Imre Albert barátjától hallott, akinek figyelmét Lotz Antal egyháztörténelem tanáruk hívta fel rá. Kezébe vette öt oldalba sűrített élettörténetét és azonnal érezte, hogy minden leírt szó mögött másik ezer rejlik, amelyeket ki kell bontani s még ha lehetetlennek is látszik, de a mélyben ragadt neveket, kézzelfogható emlékeket fel kell kutatni. Berci atya példáját, történetét végre egységes formában le lehet írni és el lehet mondani.
Levente atyát egyrészt motiválta a fiatal pap példája, másrészt azok a közös szálak, amelyek életüket összekötötték. Ilyen volt a csanádi és a váradi egyházmegye, a szegedi szeminárium, a szülővárosa iránt érzett tisztelet és szeretet, a váradi Házsongárdnak is nevezett olaszi temető, ahová Berci atyát eltemették, amire gyermekkorában szobája ablak nyílt (a temetőt a nyolcvanas évek végén felszámolták, Berci atya földi maradványait Tempfli József nagyváradi püspök átvitte a váradi Barátok templomába – a szerk.), az ifjúság szeretete, valamint a katekéta és nevelői hivatás.
Levente atya felidézte: Berci atya 1944 decemberétől kilenc hónapon át a váradi várbörtönben raboskodott, ártatlanul, koholt vádak alapján. Romló egészségi állapota miatt kiengedték, majd 1947. július 19-én az elszenvedett kínzások következtében elhunyt. Györgypál Albert 33 évesen, mindössze tízévnyi papi szolgálattal is teljes életet élt. Élete a sötét diktatúra hajnalán lett fénylő csillag, melyet az elnyomás évtizedei sem tudtak kioltani.
Az emlékezés őreként fiatalok, családok, a határon innen és túl szolgáló papság csendben őrizte nevét, példáját és életének üzenetét.
Berci atya édesanyja négy gyermeket hozott a világra. Ugyanúgy végig kellett néznie fia haldoklását, mint Szűz Máriának, mutatott rá Zsuffa Tünde. Nem sokkal később a lánya rákos beteg lett, és meghalt. Másik fia, László emigrált. A férjét is eltemette. Fia temetésén nem vehetett részt. Mi volt az az erő, ami segített neki túlélni a sorozatos tragédiákat? Serfőző Levente atya azt mondta: papként nem tehetett volna mást, mint hogy átöleli Berci atya édesanyját, és csodálja Istenbe vetett, rendíthetetlen hitét. Az a mély, krisztusi hit, ami megvolt az édesanyában, munkált a fiában is. Levente atya felidézte azt is: Berci atya 1944. december 15-én este a Szent László Menedékház kápolnájában életét áldozatul ajánlotta fel az Egyházért, hogy az megmeneküljön a kommunista atrocitások nyomása alól. Azt követő éjszaka letartóztatták. A börtönben gyakran megverték, megkínozták. Az egyik éjszaka az udvaron jeges vizes hordóba állították. Egyik éjjel László testvére beszökött az udvarra és beleállt helyette a hordóba, míg Albert atya a bátyja kabátjában melegedett. A két testvér ekkor látta egymást utoljára, László ugyanis hamarosan disszidált. Levente atya megjegyezte: László is elkezdte a papi szemináriumot, de számunkra ismeretlen okok miatt nem fejezte be.
Zsuffa Tünde közbevetésére, hogy Berci atya külsőleg is hasonlít Boldog Brenner Jánosra, Kuzmányi István elmondta: mindkettőjük sorsában ott van a 20. századi magyar egyháztörténet.
Valójában semmi különlegeset nem tettek, de mindig ott voltak híveik között, mindketten nagybetűs lelkipásztorok voltak.
Krisztus emberi ésszel felfoghatatlan életáldozata ismétlődik meg bennük. Ha csupán emberileg tekintünk az életükre, az nem eredményes – fiatalon haltak meg, de mégis, teljes volt az életük, amit egyetlen vezérelv szerint éltek: minden tettükkel Krisztust szolgálták, követték.
Serfőző Levente atya felidézte: amikor Berci atya meghalt, rengetegen köszöntek el tőle a ravatalánál a nagyváradi Szent László Menedékházban. Sokan levágtak egy kis darabot a reverendájából és a hajából. Évtizedekig őrizték meg az utókornak ezeket az ereklyéket a családok. Levente atya leszögezte: lehet, hogy
Berci atya rongyosan jelent meg az Úr előtt, de az biztos, hogy Krisztus menyegzős köntöst adta rá.
Fotó: Merényi Zita
Bodnár Dániel/Magyar Kurír