Magyarról magyarra fordítják a Bibliát

Nem tudja értelmezni a gyerekek nagy része a Szentírást és annak fogalmait, legalábbis ez derült ki egy felmérésből, amelyet háromezer tanuló részvételével készítettek. Ezért döntött úgy Benyik György plébános, hogy a Szeged-Csanád Egyházmegye Kateketikai Irodájának munkatársai és mások segítségével érthetővé teszik a szöveget, és tulajdonképpen lefordítják a Bibliát magyarról magyarra.

Arra voltak kíváncsiak a Szeged-Csanád Egyházmegye Kateketikai Irodájának munkatársai és Benyik György plébános, hogy mennyire értik a gyerekek a Biblia nyelvét, és a bibliai fogalmakat. Ezért készítettek egy felmérést a hitoktatásban dolgozó katekéták és tanárok segítségéve az egyházmegye iskoláiban, illetve néhány budapesti oktatási intézményben. Az eredményről szerdán számoltak be egy sajtótájékoztatón.

Benyik György elmondta, hogy a mai magyar nyelvet az újságok és az internetes tartalmak, a Facebook és az sms-ek alakítják, valamint a televízió és a rádió. Következésképp a Biblia által használt fogalmak nehezen érthetőkké vagy félreérthetőkké válnak az Y és Z generáció számára. Hogy pontos képet kapjanak a helyzetről, háromezer általános és középiskolást kérdeztek meg az egyszerűbb és bonyolultabb bibliai fogalmakról.

A plébános hozzátette, hogy korábban a magyar nyelv kialakításában kulcsszerepe volt a Biblia magyar fordításainak. Károli Gáspár és Káldy György fordításait egykor a piacon is árulták, mint “ponyvaregényt”. A beszélt és írott nyelvre is nagy hatással volt a bibliafordításokra épülő prédikáció, amely sokaknak a beszéd mintája volt. Ez azonban mára teljesen megváltozott. Most eljutottak odáig, hogy a köznyelvhez, vagyis a beszélt nyelvhez hasonlóan kell megfogalmazni a Szentírás üzeneteit, mert sajnos a tesztekből az derült ki, hogy a gyerekek nagy része nemhogy a fogalmakkal nincs tisztában, de egészen egyszerűen a szöveget sem érti. Vagyis a feladat tulajdonképpen az, hogy magyarról magyarra fordítsák le a Bibliát, hogy áthidalják a nyelvi nehézségeket.

Zólyomi Theodóra hitoktató elmondta, hogy összesen harminc település iskoláiból kapták vissza a feladatlapokat. A gyerekek Csongrád-Csanád, és Békés vármegyében, valamint néhány budapesti oktatási intézményben töltötték ki az adatlapokat. A bibliai nyelv megértésének nehézségeit összegző felmérés eredményeit az augusztus 28-a és 30-a között tartandó 34. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencián mutatják be a Fordítástól a parafrázisig című kerekasztal-beszélgetésen.

Addigra az összes visszaérkezett faladatlapot feldolgozzák, és egyben egy párbeszédet kezdeményeznek a biblia nyelvezetéről.

Hasonló felmérést kezdeményezett korábban a Református Oktatási Központ és a Baptista egyház is. A felmérés modellként szolgálhat nem csak a bibliai nyelv megértési nehézségeinek feltárásában, hanem Arany János, vagy más magyar klasszikus műveinek vizsgálatában is.

 

 

 

Forrás: deklmagyar.hu

Fotó: Gémes Sándor