Elsőáldozás és bérmálkozás Kisteleken

2023. április 23-án és május 7-én is a templomba igyekvő, ünneplő ruhába öltözött emberek sokasága jelezte, hogy valami készül Kisteleken.

Április 23-án a bérmálkozó fiatalok várták Kiss-Rigó László püspökatyát, hogy szolgáltassa ki számukra a bérmálás szentségét, május 7-én az elsőáldozók Antal Imre plébános atyát várták, hogy első áldozásukban részesítse őket.

A gyönyörű virágdíszbe öltözött templomba belépve a szentmise előtt a szentélyben álló gyermekek hófehérbe öltözve imádkoztak Jézushoz, hogy az első találkozásuk az Oltáriszentségben élő Jézussal erősítse meg őket hitükben. Nemcsak az elsőáldozók ruhája volt hófehér, hanem a lelkük is, mert a szentgyónás szentségében bűneiktől megtisztulva várták a Jézussal való találkozást, a bérmálkozók is a bűnbocsánat szentségéhez járulva várták a Szentlelket. Az elsőáldozási és bérmálkozási szentmisékben a gyerekek lelkesen mondott imáikkal és énekeikkel bizonyították e szentségekre való felkészülésüket, keresztségi fogadalmukat megújítva vallották meg hitüket, és ministrálásaikkal egész évben az Úr Jézust szolgálták az oltár körül.

« 2 A 2 »

Kisteleken az idén 13 elsőáldozónak és 21 bérmálkozónak teljesült a vágya a Jézussal és a Szentlélekkel való találkozásban.

Isten áldását kérve további életükre kívánjuk legyenek jó keresztények, hitüket gyakorló jó katolikusok.

 

Harmat József

Fotó: Böde Andrea