Átadták a felújított balástyai plébániát

Átadták vasárnap Balástyán a két összevont pályázattal felújított plébániát, melyben közösségi terek is helyet kaptak. Az ünnepi szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrálta, az eseményen részt vett Farkas Sándor országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes is.

Ha őszintén kérjük Isten segítségét, igazságot szolgáltat mindenkinek. Minden ügyben folyamodhatunk hozzá, senkinek sem fog csalódást okozni

– mondta a tegnapi ünnepi szentmisén Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök a balástyai templomban. A hálaadásra az apropót a felújított plébánia átadása szolgáltatta.

Azzal folytatta, óriási ereje van a közbenjáró imának, és ne csak magunkért, szeretteinkért, hanem mindenkiért könyörögjünk, aki segítségre szorul.

A Szentírás nem korhoz kötött, az élet könyve, ma is mindenre találhatunk példát, tanácsot, életre szóló útmutást benne

– zárta gondolatait Kiss-Rigó László. A szentáldozás után Ujvári László, Balástya polgármestere szólt a gyülekezethez – megtelt a templom –, felelevenítve a plébánia felújítását. Két összevont, az egyházközség által benyújtott nyertes pályázatból, 41 millió forintból varázsolták újjá az épületet.

A szigetelés volt az egyik legfontosabb feladat, de az energetikai korszerűsítésre is sort kerítettünk, és Antal Imre plébános kifejezett kérésére programok, összejövetelek tartására alkalmas közösségi tereket is kialakított a kivitelező. Kiemelendő: az egyházzal együttműködve valósult meg a projekt, amit az önkormányzat felvállalt munkákkal segített

– közölte a község első embere.

Magyarország kormánya mindent megtesz a gazdaságért, a falvak és községek fejlesztéséért, itt a Magyar Falu programot kell említeni, melynek keretében lehetőség nyílik templomok, plébániák, sírkertek rekonstrukciójára, fejlesztésére is

– mondta Farkas Sándor országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes. Hangsúlyozta, a hitélet megtartása is lényeges, például a történelmi egyházak támogatásával.

Fontos, hogy együtt lehessünk templomainkban, magunkba szállhassunk, átadhassuk magunkat annak, akihez tartozunk, akiben hiszünk. A fejlesztések folytatásához békét és kitartást kívánok

– fogalmazott.

Utolsó epizódként Antal Imre plébános ajándékokat adott át azoknak, akik szerepet vállaltak a rekonstrukcióban, majd a jelenlévők átmentek a plébániába, ahol aprósütemény és zene várta őket.

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Imre Péter