BEFOGADÁS – KAPCSOLÓDÁS – TÁMOGATÁS

Idén 29 szegedi egyetemista kapcsolódik be a Szokeresz szakkollégiumi programjába. A tanév augusztus 25-én indult egy a közösséget összekovácsoló hosszúhétvégés programmal.

Csütörtökön egésznapos együttléten játékos formában ismerkedtek egymással a fiatalok Szegeden. A vidámságon túl komoly párbeszéd alakult ki közöttük a cigánysággal kapcsolatos társadalmi problémákról és az identitás szerepéről is.

A hétvége Egerben folytatódott, ahol pénteki várlátogatás után szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat – tizenegyedik alkalommal megrendezett – országos tanévnyitó ünnepségén vettek részt a Szokeresz hallgatói és munkatársai. Az ország 11 roma szakkollégiumából érkező mintegy 300 fő részvételével zajló kétnapos rendezvény ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét az egri bazilikában. A Líceum dísztermében tartott ünnepségen részt vett a rendezvénynek otthont adó Eszterházy Károly Katolikus Egyetem képviseletében dr. Ternyák Csaba egri érsek és dr. Csáfor Hajnalka oktatási rektorhelyettes, valamint Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, dr. Markus Ehm, a Hanns-Seidel Alapítvány képviselője, Kocsis Fülöp, érsek-metropolita, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke és Fülöp Attila, gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár.
A megnyitót követően flashmobra hívták a jelenlévőket: az Eszterházy téren élő cigánykereket formáztak a szakkollégisták, és a meghívott vendégek. A délután folyamán pedig egykori szakkollégisták tartottak tíz szekcióban workshopokat a hallgatóknak. Az esték baráti beszélgetésekkel, zenés-táncos mulatságokkal és – az egri helyszín okán is – borkóstolókkal teltek.
Vasárnap a szakkollégiumok hallgatóinak szervezett városismereti vetélkedővel múlatták az időt, majd ebéd utáni indulással kora estére érkezett haza a Szokeresz kissé fáradt, de a hétvégén ígéretes közösséggé kovácsolódott csapata. (SzokereszPress)
(Foto: Weisz Hanna, – SZKRSZ, Szepesi Áron – EKKE)
Flashmob – „Veled teljes a kép”- élő cigánykerék
Az EKKE Roma Szakkollégium és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szervezésében élő cigánykereket formáztak az Eszterházy téren a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 11. Tanévnyitó Ünnepségének résztvevői.
Közreműködő előadóművészek: Báder Elemér és Svéd Mátyás