A Szeged-Csanádi Egyházmegyére vonatkozó járványügyi intézkedések

A MKPK útmutatását figyelembe véve dr. Kiss-Rigó László püspök a következő rendelkezéseket hozta 2020. szeptember 11-el.

A jelenlegi új koronavírus járvány elsősorban direkt módon cseppfertőzéssel terjed, azaz a vírus terjedése szempontjából a legnagyobb veszélyt a megbetegedett köhögő, tüsszögő ember jelenti. Ezért az elsődleges és legfontosabb megelőző intézkedés, hogy a szentmisén és közösségi alkalmakon a fenti tüneteket nem mutató személy vegyen részt. Ezen feltétel betartására nyomatékosan fel kell hívni a hívők figyelmét. A különböző felületekre került vírus inaktiválása érdekében kérjük a templom, plébánia fertőtlenítő szerrel történő fokozott, rendszeres, azaz minden közösségi alkalom, szentmise utáni takarítását, különös tekintettel a kézzel gyakran érintett felületekre (például padok, kilincsek, kapcsolók).

1. Templomok
– Továbbra is kérjük, hogy a szentmisében a kézfogást mellőzzék;
– az áldoztatás a latin rítusban továbbiakban is kézbe történjen;
– kérjük a paptestvéreket és minden áldoztatót, hogy a szentmisék előtt és után, illetve az áldoztatás megkezdése előtt fertőtlenítsék kezüket;
– gyóntatáskor használjunk maszkot és igyekezzünk a megfelelő távolságot tartani gyóntató és gyónó között;
– lehetőleg jól szellőző helységben vagy szabadtéren gyóntassunk;
– továbbra is kérjük a szenteltvíztartók kiürítését, azok elfedését illetve letakarását, így a használatának mellőzését;
– a templomok bejáratánál helyezzünk el kézfertőtlenítőt;
– kérjük meg a híveket, hogy lehetőleg használjanak maszkot és tartsanak egymástól 1,5–2 méter távolságot;
– továbbra is kérjük, hogy a perselyezést a szentmise végén legyen. A perselyező maszkban a templom kijáratánál álljon.

2. Plébániai irodák, közösségi terek
– Kérjük, mindenben kövessék az illetékes hatóságok előírásait;
– zárt térben a kórokozók koncentrációjának minimalizálása érdekében kiemelt figyelmet fordítsunk a fokozott és folyamatos szellőztetésre az egyedi lehetőségek szerint;
– kérjük, hogy az illemhelyek mindig legyenek ellátva elegendő kézmosó és fertőtlenítő szerrel; – kérjük a kézfertőtlenítési lehetőség biztosítását az épületbe belépők számára, valamint az étkezésre szolgáló helyiségekben;

3. Betegellátás

– Kérjük, a betegellátásban és az idősotthonok ellátásában résztvevők az országos tisztifőorvos és az illetékes helyi hatóságok által kiadott járványügyi rendelkezéseket tartsák be;
– a házi betegellátásban – amennyiben nem COVID 19-ben szenvedő betegekről van szó – kérjük a paptestvéreket, hogy a látogatás alkalmával használjanak maszkot, előtte és utána pedig fertőtlenítsék kezüket;
– a COVID 19-ben szenvedők esetében csak erre külön kijelölt és engedéllyel rendelkező személyek végezzenek bármilyen szolgálatot a legszigorúbb orvosi előírások szerint;
– célszerű a beteglátogatás megkezdése előtt a lakás átszellőztetése (legalább 10 perc) az ablakok kinyitásával (ha ez biztonságosan megoldható), a betegnél töltött idő során is gondoskodjunk a friss levegőről, a levegőcseréről.
A fenti rendelkezések alól senki nem kaphat fölmentést és a lelkiismerete alapján sem bírálhatja felül a rendelkezéseket sem lelkipásztor sem hívő.