Koncerttel tisztelgett Mága Zoltán a hősök előtt

Hálaadó ünnepi gálaműsort rendeztek augusztus 20-án, a Dóm téren Mága Zoltán, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész kezdeményezésére, aki a zene nyelvén mondott köszönetet a koronavírus-járvány első szakaszában áldozatos munkát végző egészségügyi dolgozóknak, civileknek és a rendvédelmi szervek munkatársainak.

Mága Zoltán minden évben az államalapítás ünnepén gálaműsort ad a fővárosban, idén viszont változtatott ezen a szokáson, és Szegeden szólaltatta meg a hegedűjét. A művész kiemelte, amikor újévi koncertet adott Budapesten, akkor nem gondolta, hogy pár hónap alatt világjárvány és félelem lengi be a hétköznapjainkat. Hozzátette, a koronavírus sajátos módon tanít és tesz próbára minket, valamint bölcsebb mentalitásra és életszemléletre ösztönöz.

 

Az est során színpadra lépett többek közt Bodrogi Gyula, a Nemzet színésze, Sümegi Eszter Kossuth-díjas operaénekes, Szakcsi lakatos Béla, Kossuth-díjas zongoraművész és László Boldizsár operaénekes. Emellett a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Gipsy Virtuózok és a Vaszy Viktor kórus is közreműködött.

A gálakoncert fővédnöke Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök volt. A főpásztor elmondta, gyakran emlegetjük közbeszédben a hétköznapi hősök kifejezést, ekkor azokra gondolunk, akik az elmúlt hónapokban hivatásként végzett munkájukat még több odaadással, fáradhatatlanul végezték mindannyiunk javára. Hozzátette, a koncert az összefogás és a hála kifejezése Szent István ünnepén.

Forrás: delmagyar.hu