12 milliárdnyi egyházi fejlesztést hozhat 2020

Vendégházat és zeneiskolát épít Szegeden az egyházmegye, míg több településen templomok, plébániák és temetők újulnak meg. Megyénkben több mint 12 milliárdból fejlesztenek.

Apátfalván, Klárafalván, Mind­­szenten, Ópusztaszeren, Pit­­varoson, Pusztamérgesen, Sándorfalván és Zsombón is megújulhat idén a templom a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázati forrásának köszönhetően. Kiss-Rigó László szeged–csanádi püspök beszámolójából megtudtuk, hogy Csongrád megye több ki­emelt műemlék temploma újul meg állami támogatásból. Ilyen a kiszombori és az óföldeáki, előbbire 28,7, míg az utóbbira 83,5 millió forintot költenek ebben az évben, valamint végéhez közeledik az új pusztaszeri templom építése is. A templomok fontos eleme az orgona. A hangszer számos községben, városban szebben szól majd, ugyanis az egész egyházmegyében 15,1 millió forint jut erre a célra pályázati forrásból.

Plébániák és temetők szépülnek meg
Számos Csongrád megyei település számára nyújt jelentős támogatást a Magyar Falu prog­­ram, amelynek segítségével több plébánia is új arculatot kap. Fábiánsebestyén, Ófölde­­ák, Öttömös és Pusztamérges is fejleszthet több tíz millió forintból. Az egyházmegye összesen 127,6 millió forintot fordíthat plébániák felújítására a kormányzati programban.

Szintén ezen a kiíráson nyertek el 47 millió forintot a római katolikus temetők renoválására. Apátfalva, Ásotthalom, Csanytelek, Csengele, Földeák és Röszke is megújult temetővel zárhatja az évet. Jellemzően utak, kerítések, ravatalozók újulhatnak meg, valamint urnafalépítés is szerepel a tervek között.

Szegedre milliárdokat fordítanak
Kiss-Rigó László elmondta, hogy Szegeden is jelentős fejlesztés indul, amelyből befeje­zik a Szent Gellért Fórum épít­­kezésének első ütemét. Meg­­tudtuk, hogy vendégházat, illetve szállodát építenek 3,5 milliárd forintból a fórum területén, így a különböző prog­­ramokra érkezőknek biztosított a szállása, emellett pedig munkahelyeket teremtenek a szegedieknek. A na­­pokban kapják meg a szálloda vázlatterveit.

Ezenkívül a dóm fejleszté­­se is a második üteméhez érkezik, a homlokzat megújítására és a kertépítésre 2,5 milliárd forintot költenek.

Kollégiumot renoválnak
Szintén jelentős szegedi beruházás lesz a Tóth Péter Ház át­építése, ott mintegy 3 milliárd forintból zeneiskolává alakítják át az épületet, és átadják a Király-König Péter Zeneisko­­la számára, amely jelenleg az egyetem fenntartásában működik. A fejlesztési tervek már megérkeztek. Az oktatást érinti továbbá az Indóház téri roma szakkollégiumban induló építkezés, valamint a Szent Imre Szakkollégium teljes belső felújítása. A Hóbiárt ut­­­­cai óvodában további korszerűsítési munkát végeznek, ott konyhát alakítanak ki.

Óvodák és iskolák léphetnek egyet előre
További intézményfejlesztés vár­­ható a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Óvodában, ahol a belső rész újul meg, míg Makón a Zrínyi utcai óvoda teljes felújítását fejezik be 54 millióból. Kisteleken tankonyhát építenek 400 millióból, míg ugyanekkora forrásból Szentesen bölcsődét hoznak létre. Utóbbi településen az óvodát is felújítják. Új tornacsarnok is épül, de az már a tiszaszigeti Szent Antal Katolikus Általános Iskolában 493,5 millióból.

A tervezett beruházások össz­­értéke a Szeged–Csanádi Egy­­házmegyében 13,2 milliárd forint idén, ebből a Csongrád megyében megvalósuló beruházások összértéke 12,3 milliárd forint.

Valóra válik a pusztaszeriek álma
A pusztaszeriek régóta szerettek volna már katolikus templomot a településre, zarándoklatot is tartottak ennek érdekében. A községben 2018 augusztusában megindult az építkezés, több mint 120 millió forintból teljesül az álmuk. A Szentháromság-templom a Dózsa György utca végén épül, 64 férőhelyes lesz, valamint egy 20 fős hittantermet is kialakítanak benne. Továbbá a karzatról a 20 méter magas templomtoronyba is fel lehet majd jutni. A templomban modern megoldásokat is alkalmaznak, ugyanis infrafűtés lesz, az ehhez és a térvilágításhoz szükséges energiát pedig napelemekkel biztosítják. Az pedig külön érdekesség, hogy az ajtók, a padok és az oltár is falubéli szakemberek keze munkáját dicséri majd. A harang is helyi, 1968-ban a pusztaszeriek adakozásából öntötték újra, korábban a faluban állt, a jövőben pedig az új épület ékessége lesz.

Forrás: delmagyar.hu