Szent Fausztina ereklyéjét helyezték el a ruzsai templomban

Ruzsa – Szent Fausztina ereklyéjét helyezték el szombaton a ruzsai templomban, ami előtt szabadtéri ünnepi szentmisét celebrált Marek Jędraszewski krakkói érsek.


Negyela Zoltán, Ruzsa plébánosa köszöntötte a szabadtéri ünnepi szentmise résztvevőit szombat délután a ruzsai Tömörkény téren felállított színpadon, majd Sánta Gizella polgármester vette át a szót. A településen Szent Fausztina nővér csontereklyéjét helyzeték el a templomban, szabadtéri szentmisét és körmenetet rendeztek.

– Akik idejöttek, azok úgy gondolhatják, hogy Ruzsa a világ vége, de nekünk a világ közepe – fogalmazott, majd kiemelkedő élménynek nevezte az eseményt Ruzsa életében. – Kívánom, hogy a mai nap mindannyiunk számára feledhetetlen legyen – zárta gondolatait.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szavait távollétében Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök tolmácsolta. Kiss-Rigó a liberális demokrácia veszélyeiről szólt, amik ellen szellemi és lelki fegyverekkel kell megküzdenünk.

Szent Fausztina nővér csontereklyéjét Hedvig nővér és nővértársa néptáncosok kíséretében vitte fel a színpadra az oltár fő ékeként.

A liturgia előtt beszédet mondott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki Szent II. János Pál pápa munkásságát méltatva elmondta, a pápa egész életében kiállt a kereszténység védelmében és ezt nekünk is meg kell tenni, nem adhatjuk fel az értékeinket. – A mi alaptörvényünkben is benne van, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul. Ezt nem fogjuk feladni – mondta, majd utalt arra, hogy a szentmise szónokát, Marek Jędraszewski krakkói érseket több támadás érte az “LMBTQ-ideológiát” bíráló beszéde miatt. – A lengyel, a cseh, a szlovák és a magyar püspöki kar és támogatásáról biztosította a krakkói érseket és a lengyel püspöki kart – tette hozzá.

A szabadtéri mise után körmenetben kísérték az ereklyét a templomba.

Szent Fausztina

Szent Fausztina, polgári nevén Helena Kowalska katolikus apáca, aki magán-kinyilatkoztatásaiban, látomásaiban párbeszédet folytatott Jézussal, melyben – a nővér naplója alapján – megismerte Jézus azon kívánságát, hogy a húsvét utáni első vasárnap legyen az Isteni irgalmasság napja. II. János Pál pápa 2000. április 30-án kihirdette az Isteni Irgalmasság ünnepét az egész világra. Ugyanezen a napon szentté avatták a nővért.

Forrás: delmagyar.hu