Közadakozásból állítottak Mária szobrot a Szent István téren

Návay Sándor szobrászművész díjmentesen készítette el Szűz Mária szobrát, melyre a kisemberek, azaz a hívek gyűjtötték össze a pénzt, amit az egyház egészített ki.

A korábbi Nepomuki Szent János szobor helyén, azaz a Szent István tér Domonkos rendi zárdaépülete előtt avatták fel ma késő délelőtt, a 10 órás mise után, azt a Szűz Mária szobrot, melyre a hívek adták össze a pénzt.

Szenti Tibor néprajzkutató avatóbeszédében hangsúlyozta: amikor Szent István király haldoklott, nem volt kire hagynia az országot, ezért hagyta azt Máriára. – A mi egyházunk Szent István király egyháza, Jakab, volt plébános felhívására fogtak össze a hívek, hogy gyűjtsenek közösen egy Mária szoborra. Legyen együtt az egyház és Mária, hazánk védőszentje. Ez a szobor úgy jött létre, hogy zömében a kisemberek fizetéséből, nyugdíjából adakozták össze, amit az egyház egészített ki – mondta Szent Tibor.

Hozzátette, Návay Sándor szobrászművészt a Szent István templomban keresztelték meg, s amikor megtudta, hogy a hívek őt szeretnék megbízni a szobor elkészítésével, azt térítésmentesen vállalta

– Máriára, mint a rózsafüzér királynőjére emlékezünk, illetve arra, amikor a keresztények legyőzték a lepantói csatában a mohamedán hajó hadakat – hívta fel a figyelmet az alkotást megáldó Kiss-Rigó László megyéspüspök. – Tekintsünk most a történelem urára, s kérjük az ő segítségét, hogy Mária példáját követve mi is saját küzdelmeinket, viszontagságainkat, nehézségeinket átélve, hitelesen tudjuk képviselni értékeit. A józan ész és a kegyelem segítségével hiteles tanúi legyünk a világban – mondta a püspök. Aki nem csak a szoborra és az alkotójára kért áldást, de mindazokra is, akik segítségével, hozzájárulásával azt felállíthatták.

Forrás: promenad.hu