A Szeged-Csanádi Egyházmegye negyedik alkalommal szervezett zarándoklatot és találkozót, melynek az óföldeáki Szűz Mária Keresztények Segítsége erődtemplom adott otthont. A 2018 májusában indult hagyományteremtő kezdeményezés eredetileg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület egyik alkalma volt, melyhez plébániák, iskolák, egyéni szervezésben családok és imacsoportok csatlakoztak. Az Alföld déli határvidékén található, felújított, XIV. századi erődtemplom és környezete, csodálatos természeti- és kulturális örökség, amely továbbra is lehetőséget ad a találkozásra és az imádságra.
A zarándokok egyik csoportja idén is gyalog tette meg huszonöt kilóméteres utat, míg Makóról ugyancsak gyalogos zarándokok érkeztek a találkozó helyszínére. A tavalyi évhez hasonlóan a járványhelyzetre való tekintettel a nagy tömeget vonzó közösségi programok nem kerültek megrendezésre. A szentmisét szabadtéren ünnepelték, melyet Kiss-Rigó László püspök mutatott be. A püspök homíliájában felidézte az emléknap történetét és annak történelmi jelentőségét. Egy olyan világban, amikor az európai kereszténység identitása veszélybe került és a muszlim világ megtámadta a helyi többezer éves kultúrát és a keresztény vallást, V. Piusz pápa, illetve a kontinens vezetői Mária közbenjárását kérték. A pápa Máriát keresztények segítsége megszólítással buzdított imádságra, majd ettől kezdve a megszólítás a Lorettoi litánia fohászai közt szerepel. A történelmi események bizonyítják, hogy az Isten anyjához intézett imádság meghallgatásra talált, Mária közbenjár és segít – buzdított homíliájában a főpásztor.
A zarándoklat alatt összegyűlt hívek megemlékeztek Bálint Sándor példamutató életéről, a családjához fűződő hűségéről, valamint a szentmisében együtt imádkoztak hitvalló tudós boldoggá avatásáért.
Fotó: Szabó Anita (Makó Híradó)