Megáldotta a püspök Ópusztaszer felújított templomát

Átadták és megáldották Ópusztaszer felújított templomát vasárnap. A szentmisét Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke celebrálta, aki példaértékűnek nevezte az önkormányzat, a plébánia és az egyházmegye összefogását. A liturgiát követően Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédében a családok védelmében folytatott küzdelem fontosságát hangsúlyozta.

A kormány támogatásával megújult a Csongrád-Csanád megyei Ópusztaszer katolikus temploma. A templomot és használóit Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke áldotta meg a vasárnapi szentmise előtt. A főpásztor áldást kért a felújítási munkálatokban résztvevőkre is, és reményét fejezte ki, hogy a felújított templom a közösség összetartozását erősíti.

A 95 éves templom

Több mint 200 éve, 1802-ben az Ópusztaszertől pár kilomé­terre fekvő Dóc temploma veszélyes­­sé vált, ezért újat kellett építeni. 1924-ben kezdődött a munka, a neoromán építészeti stílus kiemelkedő alkotását 1925. október 25-én szentelték fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. A 95 éves templom kívül-belül megújult.

Az öncélú vita

A szentmisét celebráló püspök az elhangzott liturgiát fordította le mai nyelvre. – Egy tehetős mezőgazdasági vállalkozó szőlőt vásárol, befektet, majd bérbe adja a földet, de bérlő nem fizet. Embereket küld, akiket megvernek, majd a saját fiát, akit meggyilkolnak. Az életünkből is jól tudjuk, az emberek közti nézeteltérés tisztázásának legegyszerűbb módja a beszélgetés, vita, a másik véleményének meghallgatása. De ez sajnos nem így működik. Vannak akik sportot űznek az öncélú vitából. Mai példával élve, ilyen Brüsszel és Strasbourg gondolkodása, ahová hiába megy el a magyar kormány, semmi értelme nincs a vitának – magyarázta Kiss-Rigó László.

Példaértékű összefogás

A szentmise végén a püspök az egyházmegye nevében köszönetet mondott Magyarország kormányának a templom felújításához nyújtott támogatásért, valamint példaértékűnek nevezte az önkormányzat az egyházmegye és a plébánia közti összefogást, amely az egész település javát szolgálja.

Küzdelem az őrülettel szemben

A liturgiát követően beszédet mondott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki a kereszténység kétezer éves történetére visszatekintve úgy fogalmazott, a kereszténység nem öncélú, a társadalom érdekében a családok védelmét szolgálja. – Védeni és segíteni kell a családokat, amelyet egyre erőszakosabb és nemtelen támadások érnek. – Vannak, akik zavart akarnak elültetni a gyerekek fejében – jelentette ki, majd arra hívta fel a figyelmet. hogy küzdenünk és védekeznünk kell a brüsszeli őrülettel szemben is. Itt megköszönte a munkát Farkas Sándornak, a térség országgyűlési képviselőjének, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkárának, akit a védelem egyik bástyájának nevezett.

Az elmúlt tíz év eredményei

Beszéde végén az államtitkár a magyar kormány családvédelem terén az elmúlt tíz évben tett intézkedéseinek eredményei ismeretette, mely szerint nőtt a gyermekvállalás és a házasságok száma, csökkent viszont a válások és az abortuszok mennyisége. Végül Antal Imre atya, az ópusztaszeri Magyarok Nagyasszonya-templom plébánosa személyesen is megköszönte a templomfelújításban résztvevők munkáját.

Forrás: delmagyar.hu