Jubileumi ünnepségsorozat a Boldogasszony Iskolanővéreknél

150 éves a Boldogasszony Iskolanővérek szegedi iskolája

Az 1873-ban Szegedre érkező nővérek tiszteletére a Boldogasszony Iskolanővérek emléktáblát avattak 2023. május 8-án a Notre Dame zárdatemplomban, Temesváron. Az emléktábla elhelyezése kezdete egy egész éven át tartó ünnepségsorozatnak, mivel a nővérek szegedi Karolina Iskolája idén ünnepli 150 éves évfordulóját. Az emléktábla megszentelését megelőzően hálaadó szentmisén vettek részt a szegedi és temesvári diákok, ezt követően Actionbound városi kihívásban mérték össze tudásukat.

A hálaadó szentmisét Szilvágyi Zsolt temesvári püspöki helynök celebrálta. Prédikációjában kiemelte, hogy fontos a mostani közös ünnep, a találkozás: Temesvár-Szeged, az iskolanővéri múlt és jelen. Fontosak a gyökerek, mert ismernünk kell a múltat, hogy jobban megértsük a jelent. A fa is akkor él, ha hű a gyökereihez és új hajtásokat is hajt. Hangsúlyozta, hogy az új kihívások között meg kell találnunk ma az Evangélium hirdetésének és a nevelésnek az útját. A diákokat megszólítva a nővérek példáján elmondta, hogy a nagy dolgok a kereszten születnek. Mindenkinek megvan a maga áldozata, kinek-kinek egy megoldandó feladat, egy dolgozat, az érettségi, de ne féljünk a nehézségektől, mert a nagy dolgok nem a könnyű úton járnak.

Az emléktáblát Ivanics M. Andrea, a Boldogasszony Iskolanővérek magyarországi tartományfőnöke leplezte le, aki elmondta, hogy “az iskolanővérek a más nemzetiséghez és felekezethez tartozók megértésére, a velük való együttműködésre nevelték növendékeiket. Ebben a soknemzetiségű és vallású, feszültségektől sem mentes Kárpát-medencében az újszerű nevelési elveket valló iskolanővér elődeink erős hite, Isten gondviselő szeretetébe vetett bizalma, ránk hagyományozott pedagógiai rendszere bennünket, napjaink iskolanővéreit is arra ösztönöznek, hogy Isten végtelen jóságába, szeretetébe kapaszkodva szolgáljuk a nevelés ügyén keresztül egy igazságosabb és emberibb társadalom felépülését.” Hozzátette, hogy érteni akarják a jelent, és tudják, csak a múlt iránti tisztelettel és a jelen megértésével lesznek képesek a jövőn munkálkodni, éppen ezért építették a jubileumi évet arra a hármas pillérre.

Az ünnepségen részt vett Kondé Lajos szeged-csanádi püspöki helynök, Gjuka Augustinov lelkipásztor, a Temesvári Bolgár Személyes Plébánia plébánosa, Király Árpád főesperes, arad-ségai plébános, Dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója, valamint a Bartók  Líceum és a Karolina egy-egy osztálya, a nővérek és a tanárok képviselői.

Az Actionbound városi túra az első lépése annak a 150 napig tartó 150 km-es kihívásnak, amely során a tematikus út résztvevői eljuthatnak a valamikori iskolanővéri helyszínekre Temesvár és Szeged között. Lippa, Máriaradna, Nagyszentmiklós vagy Csanád mind őrzik a rendi hagyatékokat és nyomokat, ezeket lehet fellelni az „Iskolanővérek útja” során. Ez teljesíthető szakaszokban is, zarándoklatként vagy kirándulásként egyaránt. A 150 évet felölelő tematikus út segíthet közelebb kerülni mind az iskolanővéri, a történelmi hagyományainkhoz, a magyarságunkhoz, mind pedig személyiségünkhöz, önmagunkhoz is.

A Boldogasszony Iskolanővérek célja, hogy az általuk hozott példák és állomások segítségével megtalálják a résztvevők a múlt-jelen-jövő hármasának harmóniáját. A múltban gyökerezve, a jelenben megélve és a jövőre fókuszálva szeretnék átadni azokat az értékeket és támpontokat, amelyek esszenciáját adhatják a hétköznapoknak. Kiemelkedően fontosnak tartják, hogy dialógus alakulhasson ki a generációk között, ezt a célt szolgálja a jubileumi év többi programja is, amelyek által a fiatalok személyisége fejlődhet, a jövőjük aktívan formálódhat.

A fenti események részleteiről és a folytatásról a Karolina Iskola honlapján, valamint a közösségi média felületeken adnak hírt.