Megáldotta a püspök a családokat

A Szent Család ünnepén Kiss-Rigó László, szeged-csanádi püspök mutatott be szentmisét a Fogadalmi templomban. Mária, József és a kis Jézus szeretetközösségének példáját követve a krisztusi erények gyakorlására buzdította a megjelent híveket.

Karácsony misztériumát az egyház liturgikusan nyolc napon át ünnepli, pénteken volt a Szent Család ünnepe. Az esti szentmisét a Dómban Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrálta.

A mise előtt az egyházmegye Pasztorális Helynöksége CsaládKözPontjának munkatársai interaktív mesemondással kedveskedtek a Mária-kápolnában kicsiknek és nagyoknak, amely során a gyerekek váltak a mese szereplőivé, amelyben egy szegény fiú szerencsés házasságot kötött egy tündérrel. Ezt követően kézműveskedésre is lehetőséget biztosítottak a szervezők, a gyerekek elkészíthették a mesében szereplő rózsacsokrot és tarisznyát, sőt még tündérruhát is díszíthettek.

A püspök prédikációjában elmondta, korunk sokak által modernnek nevezett ideológiáinak hirdetői mindent megtesznek, hogy az ember valódi élőhelyét lerombolják, amely nem más, mint a család. Az elhangzott szentírási részekre reagálva családi kötelességeikre emlékeztette a híveket, amely a kisgyerekek irányából szüleik felé a tisztelet, a felnőtt gyermek részéről idős szülei felé a gondoskodás, a szülők irányából gyermekeik felé pedig a gondoskodó szeretet.

– Pál apostol a szentleckében már kifejezetten keresztény módon fogalmazta meg azokat az alapvető igazságokat, normákat, viselkedési formákat, amelyek értelmessé, emberhez méltóvá, boldoggá tudják tenni egy közösség, különösen egy család életét. Azt mondja a krisztusi erényekre hivatkozva, hogy legyen a közösségben, de főleg a családban egymás iránt megértés, bocsánat, türelem, szelídség, viseljük el egymást, és az ő békéje és szeretet legyen meg bennük. Ez nem műveltség vagy tanulás kérdése, hanem aki élő kapcsolattal rendelkezik Krisztussal, az megkapja tőle ezt a békét és szeretetet – mondta a püspök, majd a józan gondolkodásra és a Szent Család példáját követve a krisztusi erények gyakorlására buzdította a megjelent családokat.

A szentmise végén Kiss-Rigó László egyenként áldott meg minden résztvevő családot.

 

 

 

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Gémes Sándor (Galéria)