Novák Katalin is együtt ünnepelt a Gemma Központ közösségével

Novák Katalin is részt vett a Gemma Központ megújult épületének átadó ünnepségén. A köztársasági elnök a súlyosan beteg gyermekeket és fiatalokat nevelő szülők és pedagógusok erejét, kitartását és helytállását méltatta, majd az élet szentségét hangsúlyozta.

A fogyatékossággal élő gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó Gemma fejlesztő iskola Bakay Nándor utcai épülete 440 millió forint európai uniós és állami pályázati támogatásból újult meg. A szerdai átadó ünnepségen Péntek Imréné intézményvezető köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta, az épület 2015-ben került a fejlesztő iskola tulajdonába. A felújításra szorult létesítmény 2018-ban cégek és magánszemélyek adományai révén mozgássérült játszótérrel gazdagodott, most pedig csaknem 1400 négyzetméteres, új épületrésszel bővült.

A szeretet ünnepe

Novák Katalin kezdettől fogva szívén viselte a Gemma Központ sorsát, segédkezett a fejlesztések előremozdításában, államtitkárként és miniszterként is részt vett az intézmény valamennyi korábbi átadó ünnepségén. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szintén a kezdetektől fogva személyesen járt közben a Gemma Központ érdekében, 2015-ben is ő kereste fel a cégeket, amelyek nagylelkű adományai révén a központ tulajdonába kerülhetett a Bakay Nándor utcai épület. A püspök a szerdai átadó ünnepséget a szolidaritás, a szeretet, a szülői gondoskodás, az összefogás és az áldozatkészség ünnepének nevezte.

Nyakkendő és szép ruha

A köztársasági elnök beszédében a fogyatékossággal élő gyermekeket és fiatalokat nevelő szülők és pedagógusok erejét, kitartását és helytállását méltatta, majd az élet védelmét hangsúlyozta.

Mindannyian tudjuk, hogy a betegség teher, de a gyermek ajándék. Minden gyermek ajándék. Az alaptörvényünk kimondja, hogy az emberei életet a fogantatástól védelem illeti meg. Vegyük ezt komolyan! Védjük meg az emberi életet a fogantatás pillanatától, majd a megszületést követően is, legyünk ott mindig minden emberi élet mellett. Akkor is, ha kevésbé látható az, hogy nem vagyunk tökéletesek, és akkor is, ha ez valamelyest nyilvánvaló

– fogalmazott a köztársasági elnök, majd az ünnepség után láthatóan szívesen beszélgetett a szülőkkel és a gyerekekkel. Volt fiatal, aki mindenekelőtt nyakkendője és ünneplő ruhája miatt várt elismerést Novák Katalintól, aki korántsem fukarkodott a mosolyokkal és dicséretekkel.

Új emelet és tornaterem

A központ a nagyszabású beruházás keretében egy 550 négyzetméteres harmadik szinttel gazdagodott, ahol hét új csoportszoba, két mozgásfejlesztő szoba, öltözők, mosdók és tanári szoba kapott helyet. Az intézmény továbbá egy 250 négyzetméteres tornateremmel, két új melegítőkonyhával és az azokhoz tartozó ebédlőkkel, valamint egy új lépcsőházzal bővült. A támogató cégek új kerékpártárolóval, növényekkel, festményekkel és az udvari falrészen egy támogatói fa kialakításával ajándékozták meg az intézményt. Péntek Imréné elmondta, 2015 óta csaknem megháromszorozódott az iskola létszáma.

2015-ben 33 fő súlyos és halmozott fogyatékossággal, illetve súlyos autizmussal élő tanulónk volt, jelenleg 91 tanulónk van, a nappali intézményünkben pedig további 40 fiatalt látunk el. Az intézmény fontos a családoknak, hiszen így nem kell Szegedet elhagyva más településre utazniuk, hogy gyermeküket iskolába vihessék

– mondta az intézményvezető.

 

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Karnok Csaba