„Katolikus svédasztal” – Szegeden ismertették az egy hónap múlva kezdődő KATTÁRS programjait

A szeptember 22. és 25. között megrendezendő Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) eseményre már szeptember 19-étől várják az érdeklődőket 10 helyszínen 40 programmal és több mint 100 fellépővel. A Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate bizottsága augusztus 22-én a Szegedi Dóm Látogatóközpontjában tartott sajtótájékoztatót.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspököt; Bánlaki Zsanettet, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate bizottságának képviselőjét; Serfőző Leventét, a szervező egyházmegye oktatási helynökét, valamint Kondé Lajos pasztorális helynököt köszöntötte a moderátor, a Szeged-Csanádi Egyházmegye sajtófőnöke, Szeberényi Klára.

Budapest, Miskolc, Debrecen, Győr, Székesfehérvár és Pécs után 2022-ben a Caritas in Veritate bizottság Szegedet választotta a KATTÁRS helyszínéül. A napra pontosan egy hónap múlva kezdődő rendezvénysorozat mottója:

„Megújulni közös értékeinkben”.

A Tisza-parti város készül az egyházmegye alapításának ezredik évfordulójára – hangsúlyozta Kiss-Rigó László püspök. Idén a 992. évforduló egybeesik Szent Gellért ünnepével és a Katolikus Társadalmi Napok időpontjával. A rendezvénysorozat valójában már szeptember 19-én elkezdődik, ugyanis a rendezvény előtti napokra más, kapcsolódó programokkal is készültek.

Mint mondta, a KATTÁRS célja, hogy a társadalom nyilvánossága előtt tudjanak beszélni a keresztények arról, mi a feladatuk, mi a véleményük a társadalmi kérdésekről, a közéletről, a tudomány és hit kapcsolatáról, ökológiai, gazdasági és kulturális kérdésekről; és hogy ebbe a párbeszédbe minél többeket be tudjanak vonni. A szegedi rendezvény világi fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök asszony, védnökei Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Palkovics László technológiai és ipari miniszter.

Bánlaki Zsanett beszámolt arról, hogy a KATTÁRS megszervezésével 2013 óta az MKPK Caritas in Veritate bizottsága az Egyház társadalmi tanítására hívja fel a figyelmet. A kezdeményezés előzményeként említette az Európa-szerte megrendezett katolikus napokat, melyeken eredményes párbeszéd folyik a katolikusok és a társadalom különböző szektorai között. „Krisztus tanításából, a szeretet örömhíréből élet és másokért való felelősség fakad”, amelyet az Egyház tagjai az őskeresztény időktől fogva megélnek. „A KATTÁRS-sal ezt szeretnénk megmutatni és megünnepelni.”

Kiemelte, „az emberi élet minden szakaszának problémájára van válasza az Egyháznak, gondolhatunk az életvédelmi és gyermekáldást támogató tevékenységekre, a katolikus óvodákra és iskolákra, a hátrányos helyzetű gyermekeket segítő tanodahálózatra, a gyermekvédelmi törvényekre, az ifjúságpasztoráció széles körű tevékenységére, a házasságokat segítő programokra vagy az időseket szolgáló szociális otthonokra és demenciaprogramokra. Ezeknek az intézményeknek és kezdeményezéseknek mind helye van a KATTÁRS-on.”

Évről évre más-más helyszínen rendezik meg a rendezvénysorozatot a házigazda egyházmegye sajátos tevékenységeit bemutatva. Az elmúlt évek témái között szerepelt az oktatás, a karitatív tevékenységek, a kultúra és a család, idén Szegeden ezek kibővülnek a teremtésvédelem, az egyháztörténet és a sport témáival.

A Caritas in Veritate bizottság irodavezetője rátért a mottó választásának kérdésére is.

Az elmúlt évek eseményei megmutatták, hogy szükség van a megújulásra, és újra kell szőnünk a társadalmunkat összetartó hálókat.

A szegedi KATTÁRS megújulást hoz abban is, hogy a megszokott egy hétvégés időtartamot kapcsolódó programokkal egy hétre bővítve rendezi meg.

Serfőző Levente a rendezvénysorozat programjait ismertette, néhányat kiemelve közülük. A programok megtalálhatók a már elérhető programfüzetben, illetve letölthetők online formában.

Felszólalása elején röviden bemutatta az Egyház társadalmi tanítását egybefoglaló dokumentumokat, főleg a DOCAT Mit kell tennünk? A Katolikus Egyház társadalmi tanítása című kiadványt, mely fiataloknak is érthető módon ad válaszokat arra, az Egyház hogyan van jelen a társadalomban, és milyen feladatai vannak a hétköznapokban.

Az országos rendezvényre sokan jönnek majd a fővárosból, a környező régiókból és a határ menti településekről. A KATTÁRS programjai mind ingyen látogathatók, és az Egyház társadalmi tematikájához igazodnak. Köztük lesznek olyanok, melyek művészeti, szociális és gazdasági témákat vagy a teremtés- és életvédelem kérdéseit érintik, de egyháztörténelmi, irodalmi jellegű, sőt zenei és sporteseményeket is látogathatnak az érdeklődők. A „katolikus svédasztalról” mindenki találhat magának megfelelő programot.

A teljesség igénye nélkül csak néhányat említünk a gazdag kínálatból. A család Isten otthona címmel Simon András grafikusművész műveiből nyílik kiállítás, továbbá Rofusz Ferenc, a Szent István-renddel a napokban kitüntetett művész filmje, Az utolsó vacsora is megtekinthető, de Daróczi Csabának, a 2021. év természetfotósának képeit is megcsodálhatjuk. Az etikus és méltányos kereskedelemről is lesz szó, mint ahogyan a hit és tudomány párbeszédéről, valamint az élet védelméről Keresztes Ilona vezetével, Csókay Andrással és Böjte Csabával pedig Zsuffa Tünde beszélget majd. KATTÁRS Kupa címmel először szerveznek bajnokságot a 13–14 éves korosztály számára. Bálint Sándor néprajztudós, a „legszögedibb szögedi” életét és pályáját az Eötvös utcát „Bálint Sándor sétánnyá” alakítva ismerhetik meg a látogatók.

Szeptember 24-én, szombaton az egyházmegye első püspökének, Szent Gellértnek az ünnepén vásári forgataggal és számos családi programmal (színpadi műsorokkal, ugrálóvárral, gyermekprogramokkal, street food utcával, dóm- és toronylátogatással, flashmobbal) várják az ünneplőket a Dóm téren, ahol különböző civil szervezetek és egyházi közösségek is bemutatkoznak. A napot Tóth Gabi, majd Ákos nagykoncertje zárja.

Kondé Lajos pasztorális helynök a liturgikus programokat ismertette. Szeptember 19-én 18 órakor a Dómban Balogh Zoltán és Kiss-Rigó László vezetésével ökumenikus istentiszteletet tartanak, amivel kifejeződik, hogy az Egyház szeretne kifelé nyitni, és tud egységben gondolkodni, imádkozni. Szeptember 22-én 18 órakor ünnepi szentmise lesz ugyanott Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke főcelebrálásával. Szeptember 23-án szintén este hat órakor tartják a családok szentmiséjét, melyet Marton Zsolt váci megyéspüspök mutat be. Utána a Dómból fáklyás menettel vonulnak a Dugonics térre a dicsőítő koncertre, mellyel az evangélium örömét szeretnék megmutatni a világnak olyan stílusban, ami megérinti azokat az embereket is, akik nem jönnek be a templom falai közé. Szeptember 24-én, Szent Gellért ünnepén 10 órakor ünnepi szentmisét mutat be a megyéspüspök, majd 25-én, vasárnap lesz a záró szentmise Erdő Péter bíboros, prímás főcelebrálásával.

A sajtó képviselői megtekinthették a Bonum TV által készített beharangozó kisfilmet a szegedi KATTÁRS-ról.

Serfőző Levente kérdésünkre elmondta, mivel Szeged egyetemi város, és az egyházmegyének közel nyolcvan oktatási intézménye van, úgy gondolták, hogy a KATTÁRS programjába bele kell foglalni azokat az eseményeket is, amelyekkel a fiatalokat szólítják meg. A KATTÁRS-kupára az egyházmegye általános iskolásait várják, a kispályás focibajnokságnak a Szent Gellért Fórum ad helyet szeptember 23-án 9 és 16 óra között.

„Konferenciák mindig voltak a KATTÁRS-rendezvényeken. Szeged mai arcát az egyetem határozza meg az elmúlt száz évben, hiszen Trianon után a kolozsvári egyetem számos professzora és kara költözött át a Tisza-parti városba. Az oktatás és a nevelés az egész régió meghatározó karaktere, ezért fontosnak tartottuk, hogy beszéljünk azokról a személyekről, akik az elmúlt száz év neveléséhez-oktatásához bármit is hozzátettek, mint például Klebelsberg Kunó, Glattfelder Gyula püspök vagy Sík Sándor. A Kalot mozgalom első csoportjait Kerkai Jenő szintén Szegedről indította. Ezeknek a helyi értékeknek hatása volt az egész országra.”

Az oktatási referens azt is elmondta, a péntek esti dicsőítő koncerteken szeretnék megtölteni missziós lelkülettel a Dugonics teret. Ezeken a Gável testvérek, Mező Misi, Csiszér László és a szegedi dicsőítő zenekarok, az Eleven Tűz, a Szabad-ON és a Jelenlét zenekar lépnek fel.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Videó: Gyulai Televízió