A Dóm szépsége ihlette alkotásra

Először nyílt tárlata Német Emesének, művésznevén Meskának szülővárosában csütörtökön. A fiatal képzőművész néhány évvel ezelőtt hagyta maga mögött az üzletfejlesztési pályát, hogy minden energiáját a művészi alkotásnak szentelhesse. 

Az alkotó szegedi kiállításmegnyitóján elmondta, kezdetben figuratív képeket festett olajjal vászonra, később azonban figyelme új technika, a lézervágás felé fordult. Immár a papír mellett fával, acéllal, betonnal és fémmel is dolgozik. Ezeket a keményebb alapanyagokat egyedi, aprólékos gonddal kivitelezett technikájával lágysággal, nőies finomsággal, eleganciával és érzékiséggel tölti meg. Nagy gondot fordít munkáiban a fény és árnyák játékára, amely révén egy másodlagos esztétikai élményt is nyújtanak alkotásai. Egyedi alkotásmódját a tokiói Nemzetközi Művészeti Olimpián néhány éve különdíjjal méltatták.

A Szegedi Dóm Látogatóközpontban nyílt tárlata „A szegedi Dómról őrzött emlékeim” címet kapta, ugyanis kiállított műveihez a fogadalmi templom építészeti és díszítési motívumaiból merített ihletet. A tárlatot Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök nyitotta meg. Úgy fogalmazott, ahogyan az égbe nyúló templomtornyok célja az, hogy az ember figyelmét a vertikális kapcsolatra irányítsák, egy művészeti alkotás is akkor jó, ha elgondolkodtatja szemlélőjét, a transzcendensre irányítja lelkét, amely által közelebb tud kerülni teremtőjéhez.

A kiállítót és műveit Bacsek Júlia művészettörténész méltatta, aki a tárlat szakrális jellegét emelte ki. – A kiállítás anyagára nagy hatással voltak a dóm építésze, Foerk Ernő tervei. A képek és a Dóm belső tere együttesen a megváltás és a feltámadás transzcendenciáját adják át a befogadó számára, amely nem csak művészi, de egyúttal vallásos élményt teremt minden ember számára. Meska képei, ahogyan régen az apostolok tették, eljuttatják az üzenetet a 21. századi ember számára – fogalmazott a művészettörténész.

A tárlat szeptember 11-ig megtekinthető.

 

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Sándor Judit