Püspöki szentmise a 12 éve felszentelt baksi templomban

12 évvel ezelőtt szentelték fel a baksi római katolikus templomot, ezért szombaton ünnepi szentmisét tartottak a falunapok részeként. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök a liturgián azt kívánta a baksiaknak, hogy váljanak a helyi közösség és az egész társadalom apostolaivá.

A Jézus Szíve-templom felszentelésének tizenkettedik évfordulóját ünnepelték szombaton, Bakson, ebből az alkalomból Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök mutatott be ünnepi szentmisét. Hangsúlyozta, a 12-es szám érdekes a Szentírásban, hiszen Jézus 12 éves volt, amikor először Jeruzsálembe zarándokolt egy nagyobb csoporttal, valamint később 12 apostolt választott munkatársának. A főpásztor azt kívánta azoknak a baksiaknak, akik bármilyen módon kötődnek a római katolikus templomhoz, hogy legyenek apostolai a helyi közösségnek és az egész társadalomnak is.

Az életünk forrása

Kiss-Rigó László prédikációjában az evangéliumhoz kapcsolódva Keresztelő Szent János halálát idézte fel. Leszögezte, azt az embert fejezték le, aki Jézus szerint a legnagyobb próféták egyike volt, és akinek csak azért kellett meghalnia, mert Heródes király azt mondta a tetszését elnyerő lánynak, hogy bármit kérhet tőle, mire ő azt felelte, hogy a király legnagyobb ellenségének a fejét szeretné tálcán.

 

A püspök rámutatott, a mindennapi életben is számtalan ilyen megmagyarázhatatlan, értelmetlen dolog történik, de az igazán értelmetlen az volt, amikor a Názáreti Jézust ölték meg mondvacsinált dolgok miatt. Mégis értelmet nyert a halála, hiszen a feltámadása az élet forrása mindenki számára, ezért érdemes közösséget vállalni vele, azon keresztül mindannyian az élet győztesévé válhatunk.

Szombaton délelőtt Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője, a környező települések polgármesterei, a Szentesi és a Kisteleki Járási Hivatal vezetői, valamint a község határon túli barátai is a baksiakkal együtt ünnepeltek.

Sztárvendégek és DJ-k

A szentmise után motoros felvonulással kezdődött, majd a Május 1. utcában egy kiállítást is megnyitottak, ahol több tucat kétkerekűt tekinthetett meg a nagyérdemű. De szombaton volt még barátságos futballmérkőzés, színpadra léptek a helyi tehetségek, majd este 7 órától a sztároké lesz a főszerep, így Varga Kinga, Luigi és Bebe koncertjén is bulizhatnak a baksiak, míg a lemezjátszókat DJ Gerix és DJ Gabro uralja. A kétnapos ünnepet szombaton késő este lézershowal és tűzijátékkal koronázzák meg.

Cseh és lengyel előadók

Érdekesség volt, hogy az eseményen cseh és lengyel vendégek is résztvettek, a nemzetközi csoportok pénteken és szombaton is bemutatkoztak a nagyközönségnek. Az előbbi napon egyébként fáklyás felvonulás, utcabál és díjátadó is volt, valamint az egykori tinisztár, Krisz Rudi is fellépett a 25. Baksi Falunapokon.

 

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Sándor Judit