Búcsú és körmenet volt Algyőn

Vasárnap tartották a hagyományos Anna-napi búcsút Algyőn, amelynek bevezetéseként ünnepi szentmise volt a Szent Anna templomban.

Fazakas Attila plébános elsőként leleplezte azt az emléktáblát, amelyet a lourdes-i jelenés emlékére állítottak a csodát ábrázoló installáció mellé.

Ezt követően emlékeztetett, két éve július negyedik vasárnapját a nagyszülők és idősek világnapjává nyilvánították, amelyen Szent Joachim és Szent Anna, vagyis Szűz Mária szülei előtt tisztelgünk. Ezzel kapcsolatban megemlítette, bár sokan félelemmel gondolunk erre az időszakra, az időskor sok szépséget rejt magában, és a Szentatya is arra mutatott rá, milyen gyümölcsei lehetnek a család vagy a közösség számára, ha valaki ebben a korban is aktívan segédkezik. A mise végén körmenetet tartottak: templomi lobogókkal, harangszóval kísérve járták körül a hívek a templomot.

A templom környékén rendezték be a búcsúi forgatagot, ahol minden klasszikus vásárfia megtalálható volt a nyalókától a vattacukron át a műanyag játékokig, és természetesen vidámpark is várta a kikapcsolódni vágyókat.

 

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Karnok Csaba