Ami véd és ami korlátoz – Látogatás a Szeged-Csanádi Egyházmegye ifjúsági táborában

„Bevállalod?” – ezzel a mottóval rendezte meg július 4. és 10. között a Szeged-Csanádi Egyházmegye idei ifjúsági táborát, „Határaink: Mi véd, mi korlátoz? Meddig menjek el, és mikor kell feszegetnem határaimat?” témájában. Élményprogramok, beszélgetések, lelkinap, Face2face imaest, Pécsi Rita előadása, tanúságtételek, sok sport, játék – az első napon látogattunk el egyházmegyei ifjúsági táborba.

Kánikulában kezdődött el a Szeged-Csanádi Egyházmegye ifjúsági tábora. Domaszék-Zöldfás kis templomában szinte szaunában érezzük magunkat a nyitószentmisén. A padok megteltek, a tábor, mely a 2003. óta hozzátartozik az egyházmegye életéhez, és melyet immár a 19. alkalommal rendez meg az Ifjúságpasztorációs Iroda, teltházas.

A 13-18 év közötti résztvevők között sok a visszatérő, a „kiöregedett”, hűséges és aktív táborozók pedig csoportvezetőként jönnek vissza – nekik köszönhető az a légkör, mely annyira vonzóvá teszi a tábort.

A helyszínül szolgáló homokhátsági Domaszék egykori központja a kis templommal, egy hajdani iskolaépülettel kiegészülve ma az egyházmegye Zöldfás Lelkigyakorlatos Házaként működik. Serfőző Levente, az egyházmegye ifjúságpasztorációs felelőse mutatja be a szentmisét, a most májusban szentelt két diakónus, Aleksza János és Tapodi Krisztián segédletével.

Levente atya homíliájában feltett kérdései vezetik be a tábor témáját:

Milyen határok, keretek, szabályok között élünk? Melyeket szabnak meg mások a számomra, és melyeket jelölök ki én magam? Miért van szükség egyáltalán határokra? Mikor korlátoznak, és mikor segítenek? Miért érdemes feszegetnünk a határokat? E kérdések köré szerveződik a tábor.

Uzsalyné Pécsi Rita előadása mellett a csoportbeszélgetések, a közös játékok és az élményprogramok is ahhoz segítik hozzá a résztvevőket, hogy megtalálják saját válaszaikat.

A program ismerkedéssel kezdődött. A résztvevőket településenként szólították ki a Szeged-Csanádi Egyházmegye térképéhez, ahol röviden bemutathatták lakóhelyük egy-egy különlegességét, értékét. A Mezőtúrtól Apátfalváig és Mórahalomtól Gyuláig szinte mindenhonnan érkező hetven résztvevő és húsz segítő az egyházmegye valamennyi részét képviselte. Mivel a tábor támogatott, a középiskolások csak papi ajánlással jutnak be. Így is voltak idén olyanok, akik a korlátozott kapacitások miatt várólistára kényszerültek.

„A tizenkilenc év alatt két generációnyi fiatal nőtt fel. Szerelmek születtek, házasságok köttettek. Néhányan IPC-munkatársak lettek, a többség pedig a saját egyházközségében vált a közösségi élet motorjává. A Szent Gellért Szeminárium öt egyházmegyés kispapja, valamint a korábbi táborozók segítőként kapcsolódnak be a szervezésbe” – mutatja be magukat Serfőző Levente.

A csoportvezetők a kezdés előtt két nappal érkeztek meg. A Serfőző Levente és Tapodi Krisztián, Engi Vera és Losonczi Gréti táborvezetők meghívására már februártól folytak az előkészületek, a tábor előtti hétvége így főként a csapatépítésről szólt. Az újak beavatási szertartáson vettek részt. Az IPC munkatársai lelki ösvényt állítottak össze számukra. A kápolnából induló útjuk végén fáklyák fényénél vehették át zöld táborpólóhoz tartozó, szintén zöld színű, saját névre gravírozott bögrét, valamint egy nekik szóló levelet, melyben megfogalmazták számukra, mennyire fontos jelenlétük, és mennyire számítanak a munkájukra, talentumaikra. A táborban a vezetők napja 6.40-kor indul szentségimádással a kápolnában, este pedig értékelő, előretekintő megbeszéléssel zárják a napot. Kettesével vezetik a csoportokat, és ők állítják össze a vetélkedőket is: kovászként vannak jelen, akik mindenbe belekapcsolódnak.

A résztvevőket hét órakor ébresztik. A közös templomi ima után következik két turnusban a reggeli, majd kezdődik a program. A nap során kötött és szabadprogramok váltják egymást. „Az első táborainkat telezsúfoltuk programokkal. A kapott visszajelzésekből viszont az derült ki, hogy a fiatalok szeretik a szabadon kitölthető időket, ezért a programok közé 30-40 perces szüneteket iktatunk be” – mondja Levente atya. A Zöldfás adottságai egyébként kiválóak.

Az épület melletti röplabdahálónál folyamatos a játék, hátul focimérkőzés zajlik. A térköves részen felállították a Corn hole-t, az Amerikában megismert, és itt elkészített dobójátékot. A fák alatt, az épület lépcsőin kisebb-nagyobb csoportok beszélgetnek, kártyáznak. Telefont senkinél sem látunk. A szervezők eleve kérik, ne hozzanak magukkal elektronikus eszközt a fiatalok, akik hozzátartozóikkal este hat és hét óra között tudnak telefonálni.

Az évek során kialakult a programstruktúra. Mise nyitja a tábort, a záró misét pedig rendszerint Kiss-Rigó László püspök mutatja be. A péntek lelkinap, melyen a fiatalokat megszólító módon hozzák közel az imamódokat. Idén a forgószínpad a lelkiismeret-vizsgálat témájával és egy lelkitükör összeállításával egészül ki. Ezt Face2face imaest zárja, ahol a fiatalok élhetnek majd a megismert imaformákkal. A táborban rendszeresek a kirándulások is, melyeken az egyházmegye településeit keresik fel a résztvevők. Az elmúlt közel két évtized alatt már sok helyszínt bejártak, idén Makó a célpont. Elhagyhatatlan program a mórahalmi fürdőzés, amit a város is támogat. A szórakozásé a főszerep a Christian Party-n, melyre kiöltöznek, és ahol a vezetők szolgálják ki a táborozókat.

Idén több szálon közelítik meg a kiválasztott témát. Egy fiatal házaspár, Lele Máté és Kispéter Anna a párkapcsolatban megélt határok kérdését boncolgatja közösen a fiatalokkal, míg Paulik Fecó, a mozgásában teljesen korlátozott, szájjal festő festőművész, illetve a Vakok Egyesületétől egy fiatalember az emberi élet határainak kérdését fogja feszegetni.

Pécsi Rita előadása a virtuális világban való jelenlét hatásait és határait állította a középpontba. A neveléskutató kutatásokra hivatkozva azt igyekezett bizonyítani, hogy a virtuális világ van hatással az idegrendszerünkre, s ezáltal a képességeink fejlődésére is. Mint mondta, nem azt akarja sugallni, hogy dobjuk el ezeket a nagy erejű eszközöket, hanem hogy próbáljuk megismerni őket: „A géphasználat – a közösségi média és a játékok – idegrendszeri hatása megegyezik a kábítószerével, ezek is úgy vannak felépítve, hogy ne engedjék el az embert.”

Pécsi Rita szerint ennek akkor merül fel a veszélye, ha az embernek több a virtuális kapcsolódása, mint a valós. Ebben az esetben ugyanis nem elégül ki az énhatékonyságunk, mely emberi alapszükségletünk. Figyelemzavar, memória- és koncentrációcsökkenés, a testérzékelés megszűnése, a motiválhatóság akadályoztatása jellemzi a túlzott géphasználót. „A virtuális tapasztalat nem alkalmas az életfeladatok elvégzésére” – mutatott rá. A függés elkerülésének biztosítéka, ha életünkben vannak valóságos kapcsolatok és közösen szerzett élmények, ha van mozgás, izgalom, kaland, vagyis valódi érzelmek. „Ezek adják meg a valahova tartozás és a képes vagyok rá érzését, melyek alapszükségletek életünkben” – figyelmeztetett felelősségünkre az előadó.

A tábor első napján vagyunk jelen. Az arcokon félénkség bujkál, hiszen ez egy új a helyzet, ahol még idegenek egymásnak a társak, de érezhető már az a légkör, melyben könnyű lesz feloldódni. Ezt fogalmazza meg az iskolanővérek szegedi gimnáziumában, a Karolinában érettségizett Lajkó Bianka is.

Ahogy belépek a táborba, érzem, hogy szeretve vagyok, hogy jó helyen vagyok.

Az első táborba én is félve jöttem, féltem az új helytől és társaságtól. De hamar feloldódtam, és biztos vagyok benne, legkisebbek is így lesznek. Mi próbálunk nyitottan közeledni feléjük, bátorítjuk, biztatjuk őket.”

Tapodi Krisztián szerint a tábor erőssége ez a jó atmoszféra, ami a csoportvezetők lelkesedésének és gyerekközpontúságának köszönhető. „Mindenki egy célért van itt, azért, hogy a gyerekek jól érezzék magukat.” A papnövendék számára az a meghatározó kérdés, hogyan adható át a fiataloknak a hit. „Valamilyen szinten mindenki kötődik az Egyházhoz, mégis sokszor távolról kell indulni, amikor a hitéletről beszélünk.

Olyan légkört próbálunk teremteni, melyben mindenki megtalálja a helyét, és tovább tud lépni saját istenkapcsolatában.

A kamaszok korosztálya sajátosan kapcsolódik az Egyházhoz. Nem a vasárnapi miséken keresztül, hanem sokkal inkább egy közösségen, vagy néhány évvel idősebb példaképeken, vagy éppen egy táboron keresztül. A táborban az alapokat igyekszünk letenni, amelyekre később a felnőtt hit épülhet rá. Ehhez kell ez a légkör, ez a közösség.”

Krisztián idén már a tábor egyik vezetője. Pappá szentelése előtt egy évvel igen értékesnek tartja az itt szerzett gyakorlatot. „A csoportvezetők belevihetik egyéni ötleteiket a programokba, a tábori napok felépítésébe. Egyenrangúként tudunk működni, ami példát mutat nekem a jövőre nézve, hogyan kell vezetni és mindenkit meghallgatva együtt dolgozni, együtt haladni. A személyiségem formálódása szempontjából is sokat kapok. Megtapasztalom, miben vagyok jó, de azt is, miben kell még fejlődnöm.”

Levstok Benedikt évekig táborozott, de most már ő a táborvezető. A másodéves joghallgató örül a kapott bizalomnak. „Az első, akkor még Gyulán tartott tábor meghatározó élményt jelentett a számomra. Emlékszem, ahogy egy alkalommal Kiss-Rigó László püspök atya kapusruhát öltött, hogy a negyven-ötven fiú tizenegyeseket rúghasson neki. A püspök atya állta a sarat: alig valaki tudott neki gólt lőni.” Benediktet az élmény hozta vissza a táborba, és az élmény hoz évről évre új arcokat a Zöldfásba. A közösség, a kapcsolatok, és a hit felé tett lépések a legfontosabbak – értékeli az együttlétet Serfőző Levente oktatási helynök. Az egy hét gyorsan elszalad, de a barátságok megmaradnak. Az IPC lelkinapjai, a Szent Gellért Találkozó segít ezek ápolásában, míg jövőre aztán újra találkozhatnak a Zöldfásban.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír