Pro Catechesi-díjjal jutalmazták az egyházmegye hitoktatóit

Pro Catechesi-díjat vehetett át Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspöktől az egyházmegye két hitoktatója 2022. június 16-án, a szegedi Havas Boldogasszony-templomban rendezett katekéta Te Deumon. A Szeged-Csanádi Egyházmegye által alapított díj Don Bosco pedagógiájának, életszentségének, egyházhoz való hűségének példáját állítja a katekéták elé. A kitüntetést Gyekiczki István Győzőné és Soczó Géza kapta.

Gyekiczki István Győzőné szülővárosában, Gyulán kezdte óvónői hivatását. 1992-ben, Szarvason, a Gyakorló Óvodában új kihívás várta: a rendszerváltozás után új, keresztény szellemiségű óvodai csoport indítása. Négy évvel később hitoktató tanító diplomát szerezett. 2016-ban a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara Mesteroktatói címmel tüntette ki. Nagy szerepet vállal az új pedagógus nemzedék nevelésében.

Soczó Géza 1995 óta szolgál hitoktatóként. Jelenleg Gyomaendrődön és Hunyán katekéta.  1999. június 4-én, a késő esti órákban villám csapott a hunyai templomba. Néhány perc múlva már égett a tető, a hatalmas lángok pedig pillanatok alatt a fa mennyezetbe is belecsaptak. Géza az utolsó pillanatban, hősiesen kimentette a lángok martalékából az Oltáriszentséget. Ezt követően nagy szerepe volt az új plébánia felépítésében. A Máriatársulattal és a Karitász tagokkal közösen évek óta táborokat szervez a közösség gyermekeinek.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye vezetősége a jövőben is figyelemmel kíséri a katekéták munkáját, nagyra becsülve azt a szolgálatot, amelyet a gyermekek körében az evangélium hirdetéséért tesznek.