Összefogtak a magyar és a román foglalkoztatás fellendítéséért

Keddtől csütörtökig román szakemberek vendégeskednek megyénkben azért, hogy szemügyre vegyék a magyar szakképzési rendszert. Az egyházmegye részvételével, a Szegedi Szakképzési Centrum vezetésével egy határon átnyúló projekt indult, amelyben a magyarok és a románok együtt dolgoznak a foglalkoztatás növelése érdekében.

Újabb magyar–román együttműködés valósul meg megyénk részvételével, ezúttal a szakképzési feltételeket fejlesztik azért, hogy növeljék a foglalkoztatást a magyar–román, határon átnyúló térségben, valamint olyan tevékenységeket valósítsanak meg, amelyek egyensúlyba hozzák a munkaerő-piaci keresletet és kínálatot.

Minderre több mint 6 millió 531 ezer euró uniós támogatást nyert a projektet megvalósító Szegedi Szakképzési Centrum, a DKMT Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség, a Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Homokhát Euro-integráció Kistérség- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató, a Temes Megyei Tanács és a Temes Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamara.

Kedden megyénkbe érkeztek a romániai partnerek, akik először egy konferencián vettek részt, amelyen bemutatkozott a Szegedi Szakképzési Centrum, a Homokhát Euro-integráció Kistérségi- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató, valamint a vendéglátó Szeged-Csanádi Egyházmegye is.

Utóbbi vezető pályázati referense, Sztrémi Zsuzsanna lapunknak elmondta, célként tűzték ki azoknak a hiányszakmák képzésének megoldását, amelyek Temes, Csongrád-Csanád és Békés megyében egyaránt jelentkeznek, továbbá céljuk a munkaerőáramlás megoldása is a két megye és a határ két oldala között. 

Ennek tükrében szervezték meg a mostani, csütörtökig tartó tanulmányutat is a román partnereik számára, akik megismerkednek a magyar szakképzési rendszerrel, valamint a megyei képzőhelyeket is láthatják majd.

Így például látogatást tesznek Kisteleken az egyházi fenntartású Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Technikumban, ahol a határon átnyúló projektben létrehozott tankonyhát és tancukrászüzemet veszik szemügyre.

Továbbá elmennek a Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskolába és a Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikumba is, előbbi intézményben a magyar szakképzési rendszer átalakításáról, míg utóbbiban a duális képzésről lesz szó. A tanulmányi út csütörtökön a Vanilla gyakorlati vendéglátóhely mórahalmi épületében zárul majd.

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Karnok Csaba