Egyénre szabott gondoskodás

Gyerekzsivaj tölti meg hétköznaponként az újszegedi Kalkuttai Szent Teréz-templom épületét, amelyben a Palánta Családi Bölcsőde Hálózat egyik tagintézménye is otthont kapott. Az egyházi bölcsődék különlegességét a kis létszámú csoportok, ezáltal az egyéni törődésre és fejlesztésre fordított kiemelt hangsúly adja.

SzegedAz egyházi bölcsődehálózat gyökerei a szentmihályi plébánia családi napközijéig, Thorday Attila hajdani plébános ott munkálkodásának időszakáig nyúlnak vissza.

2010-ben az iskolás kisdiákok szülei körében mutatkozott nagy igény arra, hogy délutáni foglalkozásokat, korrepetálásokat biztosítsunk a gyerekeknek. Idővel óvodások is jöttek, és egyre többen lettek. 2017-ben megszűntek a családi napközik, akkor alakultunk át kimondottan családi bölcsődévé, ahol hároméves korig fogadjuk a gyerekeket – mondta el Thorday Attila újszegedi plébános.

Az átalakuláskor a klárafalvi családi napközi is bölcsődévé alakulva csatlako­zott az egyházi hálózathoz, va­lamint megnyitotta kapuit az újszegedi Teréz Anya Családi Bölcsőde is a Kalkuttai Szent Teréz-templom modern épületében. Három településen összesen hét csoportban tanítgatják és nevelgetik gondos szeretettel a cseperedő kicsiket.

Különlegesséünk, hogy az állami bölcsődéknél jóval kisebb létszámú csoportokban foglalkozunk a gyerekekkel. Egy kisgyermekgondozó maximum öt, két gondozó hét kisgyerekkel foglalkozik egy csoportban. Így sokkal nagyobb figyelmet tudunk fordítani a kicsik egyéni igényeire. Emellett a kisgyermekgondozóink zöme többgyermekes családanya nagy gyermeknevelési tapasztalattal – részletezte Szendrényi Marietta hálózati koordinátor. Hozzátette, csak mert egyházi hálózat, korántsem a vallási nevelés kapja a fő hangsúlyt.

Nem tartunk hittanórákat a gyerekeknek, hiszen ők még mindenekelőtt járni, enni, beszélni tanulnak. Pusztán ebéd előtt és után rövid imát mondunk vagy éneklünk, hogy keretbe foglaljuk az étkezéseket. Például: „Édes Jézus ide­­hallgass, éhes vagyok, mint a farkas, ámen” – mondta mosolyogva, majd hozzátette, sokkal inkább Teréz anya gondoskodó, megkülönböztetést nem ismerő szeretete példájának követése jelenti az egyházi vonalat a csoportokban.

Újszegeden a Kerekítő elnevezésű foglalkozások alkalmával kiemelt figyelmet fordítanak a néptánc és népzene megismertetésére a gyerekekkel.

A kislányok csütörtökönként mindannyian szoknyában jönnek, hogy pörgetni tudják Makra András bácsi népzenés foglalkozásain– közölte Szendrényi Marietta. Emellett a családi bölcsődékben elnevezésükhöz híven a szülők részvételével is gyakran szerveznek programokat.

– Senki nem születik szülőnek, abba is bele kell tanulni. Ezek jó alkalmak a közös játékra, minőségi időtöltésre szülő és gyerek számára – mondta Thorday Attila plébános.

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Török János