Megérkezett Szegedre a Betlehemi láng

A szombat esti szentmise keretében érkezett meg a Betlehemi láng a Fogadalmi templomba, amelyet 35 esztendeje minden karácsonykor az Osztrák Cserkészszövetség egy ifjú tagja hoz el Jézus szülővárosából. 2021-ben a láng aktív részvételre hív a „Vess békét – arass igazságot” mottó jegyében.

A Betlehemi láng kezdeményezése 1986-ban az osztrák fővárosból indult. Évről évre egy-egy gyermek utazik el Ausztriából Jézus születésének helyszínére, hogy a jászol helyén épült templomban található örökmécsesből lángot vegyen. Ezt azután az osztrák televízió és légitársaság segítségével Bécsbe szállítják, ahol az Osztrák Cserkészszövetség által szervezett ökumenikus istentiszteleten veszik át a környező országok cserkészei, akik azután saját országukba szállítják. A Magyarországra szánt lángot idén is – a tavalyi évhez hasonlóan – a járványhelyzet miatt a burgenlandi cserkészek adták át az osztrák-magyar határon, Hegyeshalomnál.

Szeretet és béke

Szegedre a szombat esti szentmise keretében érkezett meg a békesség lángja, arról gyújtották meg az adventi koszorú negyedik gyertyáját. – A Betlehemi láng elsősorban arra emlékeztet bennünket, hogy Isten egykor emberré lett és ma is közel van hozzánk, szeret minket. Ugyanakkor a láng a béke hírnöke is, hiszen Betlehemben Jézus születésekor az angyalok énekükben békességet kívántak minden embernek – köszöntötte a híveket a szentmise elején Köllő Sándor, a dóm káplánja.

Osszuk meg a csodát!

Prédikációjában kiemelte, fontos, hogy a lángot és annak üzenetét ne csak őrizzük, hanem osszuk meg másokkal. Ferenc pápa üzenetét hangsúlyozta. – Arra hívja az egyházat, hogy nézzen rá a saját életére, küldetésére. Erre hív mindnyájunkat, hiszen mindannyian az egyház tagjai vagyunk, hogy tegyük fel a kérdést: mit akar Isten mondani nekünk, milyen irányba akar vezetni bennünket a mai korban? – fogalmazott Köllő atya, majd három kulcsszóban foglalta össze a szentatya által meghatározott irány pilléreit. – Közösség, részvétel és küldetés. Az egyháznak természeténél fogva missziós küldetése van. Nem tarthatjuk meg magunkat az örömhírt, amelyet Jézussal való találkozásunkkor kaptunk, az örömhír, a csoda mindenkihez szól – hangsúlyozta a káplán, majd ismét Ferenc pápa szavait idézte. – „Ebben a világban a keresztény ember zarándok és nem vallásos turista”. Így a keresztény életünk nem bezárkózás, hanem nyitottság mások felé. A kereszténység a párbeszéd, a kommunikáció, a közösség vallása és nem a magányé – mondta.

Ki békét vet, igazságot arat

Az idei esztendőben a Betlehemi láng mottója a „Vess békét – arass igazságot” jelmondat. – Látjuk, hogy a világban és az életünk minden kisebb és nagyobb színterén egyre nagyobb a szakadás és az ellentét, amely mintegy kiszorítja és kicsit megfojtja a békénket. A járvány, a világunk változása felerősítette és megtalálta gyengeségeinket, hibáinkat, bizalmatlanságunkat, előítéleteinket, irigységeinket. Mindez aggodalommal és félelemmel tölti el szíveinket, de a Betlehemi láng meg kell, hogy tanítson arra, hogy a békét is óvni kell, ahogy a lángot is, mikor embertől emberig továbbadják. Ez a láng úgy mutatja az utat, ahogy a csillag mutatta a pásztoroknak Betlehembe – mondta a káplán.

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Karnok Csaba