Akkor van értelme az adventi koszorúnak, ha az lelki készületet jelent

Vasárnap elkezdődik a felkészülés időszaka, Jézus születését várja a világ. Kovács József általános helynökkel beszélgettünk az adventről. Kiemelte, az adventi koszorúnak akkor van értelme, ha lelki készület áll mögötte, a szeretet pedig akkor igazi, ha tevékeny.

– Az egyház az adventi időszakot két részre bontja. Az első két hétben Jézus második eljövetelére készít fel bennünket, mert az, hogy most mi itt vagyunk, annak egyetlenegy oka van, ez pedig a húsvét. Jézus föltámadása. Ha Jézus nem támadt volna fel, akkor most nem beszélnénk az ő születéséről, vagy az ő érkezéséről. A húsvéti fényben, a feltámadás fényében telik az advent első két hete is, ekkor a szentmisében elhangzó olvasmányok a figyelemfelhívásra szolgálnak, a bűnbánatra és a megtérésre figyelmeztetnek. Az advent második részében pedig egy visszaemlékezés történik Jézus első eljövetelére, a születésre – mondta el a Délmagyarországnak Kovács József, a Szeged-Csanádi Egyházmegye általános helynöke.

Az igazi szeretet tevékeny

A Szent Gellért Szemináriumának rektora jelezte, csakis akkor van értelme az adventi koszorúnak és a gyertyák meggyújtásának, ha az nemcsak egy külsőség, ha nem egy szép asztaldíszként tekintünk rá, hanem az jelent valami készületet is.

– Nem a bevásárlásra gondolok, hanem a lelki készületre. Tehát, hogy megünnepeljük Isteni szeretetét, amelyben mi is részesülünk, és ezt a szeretetet kellene visszaadni azok számára, akikkel együtt éljük az életünket. Elsősorban a családtagjaink számára. Az igazi szeretet tevékeny, vagyis nem arról szól, hogy én elfogadom mások szeretetét, hanem én magam is adok, és ezáltal én magam is növekszem a szeretetben. József Attila is megfogalmazta már, igazából emberré lenni én egyedül nem tudok, csak a másikkal való személyes kapcsolatban. Ő azt írta, hogy: „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat” – mutatott rá.

 

Adjunk az időnkből másoknak

Kovács József szerint ennek a szeretetnek nemcsak 4 hétig, hanem 365 napig kellene tartania, ugyanakkor ebben az egy hónapban az időjárás, a külső körülmény közelebb hozza az embereket és lehetőséget ad arra, hogy az át nem beszélt kérdésekre most sort kerítsünk.

– A szeretet akkor tud igazából kibontakozni, hogyha fáj is időközönként, tehát olyat adok oda a másiknak, amelyből nekem is kevés van, ez pedig az időm. Fontos, hogy időt szakítsak az arctól arcig való párbeszédre. Ezeket meg kell tenni, és erre az adventi időszakban kifejezetten lehet időt szakítani – tette hozzá.

Új egyházi év kezdődik vasárnap

Az általános helynök beszélt arról is, hogy az egyházban vasárnap elkezdődik az új év, amelynek legfőbb feladata az a szinodális folyamat, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg, és amelynek célja a párbeszéd, valamint a hívek bekapcsolódásával kapcsolatos tanácskozások.

– A híveket jobban be kellene kapcsolni az egyház belső életébe. Nem strukturális átrendezésről van szó, hanem például a hitoktatás hatékonyabbá tételéről, a szentségek kiszolgáltatásáról, az evangélium továbbadásáról, valamint a szegények, a betegek gondozásáról. Tehát olyan feladatokról, amelyeket eddig is csináltunk, csak nyitottabbá kell tenni a katolikus életét, és lehetőséget kell adni másoknak is, hogy megismerjék az életünket, és esetleg ők is megnyíljanak, bekapcsolódjanak – zárta a beszélgetést Kovács József.

Forrás: delmagyar.hu

Kép: Karnok Csaba