Keresztet szenteltek a bogárzói iskolánál

Vasárnap megszentelte Janes Zoltán plébános a Zákányszék külterületén, az egykori bogárzói iskolánál található, közel százéves ke­resztet, ami Csonka Attila és Dobó István összefogásának és a közösségnek köszönhetően újult meg.

Az ünnepi szertartás előtt Csonka Attila elmesélte, hogy gyerekként ott lakott néhány száz méterre a kereszttől tízéves koráig, és a ma már nem működő tanyai iskolába járt három évet. Azt mondta, személyes szálak kö­­tik a kereszthez.

– A szüleimnek földjük van ott, ott gazdálkodtak, és gyakran jártam arra. Ahogy elmentem a kereszt mellett, sokszor eszembe jutott, hogy valamit tenni kellene érte, mert nagyon rossz állapotban volt. Amikor később dolgozni kezdtünk rajta, akkor derült ki például, hogy úgy negyed köbméter anyag hiányzott belőle, csoda, hogy nem dőlt össze – mesélte.

Attila a felújítás és az újraszentelés emlékére képeslapot készíttetett a felújított kereszt fotójával, amit amikor megláttak a szülei, sírva fakadtak. Attila fontosnak tartotta, hogy ne új keresztet állítsanak, hanem ezt újítsák fel.

– Ragaszkodtunk a közel százéves ke­reszt felújításához. Kutattunk Zákányszéken, Mórahalmon is, de konkrétumot nem sikerült megtudni arról, kik és mikor állíttatták. Még püspök atyával is beszéltem, majd a püspöki levéltárban is próbálkoztam. Mivel nem sikerült megtudni, kik voltak a kereszt állítói, ezért egy evangéliumi idézet került a keresztre János evangéliumából: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”

Fotó: Börcsök Zoltán

Forrás: delmagyar.hu