„Küldetésed van! Éled?” – így szólt a 45. Szent Gellért Ifjúsági Találkozó mottója Szegeden

Október 2-án ismét Szent Gellért Ifjúsági Találkozót rendezett a Szeged-Csanádi Egyházmegye, amelyen mintegy 200 fiatal élhette meg a találkozás örömét. A programnak – a korábbi évekhez hasonlóan – az Alsóvárosi Ferences Templom, valamint a Karolina Általános Iskola és Gimnázium adott otthont.

A fiatalok a találkozó reggelén, a regisztrációt követően cserkész önkéntesek segítségével és vezetésével, számos vidám és ötletes játékon keresztül ismerhették meg egymást. Az idei programot, amelynek témája a küldetés volt, Serfőző Levente, az egyházmegye ifjúsági referense nyitotta meg egy közös imával. Az imádság során a fiatalok egy olyan nyilat ragasztottak a mellkasukra, amely a szívük felé mutatott és a nap mottóját idézte: Küldetésed van! Éled? A szervezők ezzel a motívummal is azt erősítették a fiatalokban, hogy Jézus őket is egy személyes küldetésre hívta el.

A délelőtt folyamán a résztvevők kerekasztal beszélgetés formájában három kortársuk ‒ Lele Máté, Losonczi Gréta és Tóth Zsanett ‒ bátorító tanúságtételének gondolataival gazdagodhattak.

A fiatal tanúságtevők arról meséltek a hallgatóságnak, hogy miként változott meg az életük Jézus által. Mindhárman egy megtartó közösségre támaszkodhattak ‒ és teszik ezt a mai napig ‒, amely kiemelte őket az akkori élethelyzetükből.


Megosztották meghatározó Istenélményüket is, amely sokak számára erőt adhat a mindennapokban. A katakéták és önkéntesek által vezetett kiscsoportos foglalkozások során a 13‒18 év közötti lelkes jelenlévők közösen dolgozták fel a tanúságtételeken elhangzottakat, valamint lehetőségük volt megosztani egymással, hogy milyen gondolatot visznek haza magukkal a találkozó végén.

Délután a program szervezői, a szegedi Ifjúságpasztorációs Iroda munkatársai egy közös kézműveskedésre invitálták a résztvevő fiatalokat. Mindenki készített egy puzzle-t, amely azt az üzenetet hordozta, hogy mindannyiuknak más az erőssége, amellyel a közösséget segítik, illetve amellyel a küldetést megélik.
A szentmise felajánlási imájában magasba emelték a puzzle darabokat, amelyeket fizikailag nem lehetett összeilleszteni, de ezzel is kifejezték a Jézusban megélt egységünket.

Ezt követően egy lendületes flashmobon vehetett részt az ifjúság, amelyet hatalmas lelkesedés és ujjongás fogadott. Minden résztvevő együtt táncolt és énekelt az Alsóvárosi Ferences Templom Quadrumjában.
A nap egy közös szentmisével zárult, amelyet Brendan Amanso, kisteleki káplán celebrált.

Brendan atya szentbeszédében Ferenc pápa emberközeliségére hívta fel a figyelmet. Abban erősítette meg a fiatalokat, hogy a Szentatya nem azt hangsúlyozza, hogy mennyire bűnösök vagyunk az életünkben, hanem azt, hogy Isten a mi tökéletlenségünk ellenére is szeret bennünket, és ezzel együtt hív el mindnyájunkat egy életre szóló küldetésre.

A szentmise felemelő hangulatát a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség zenekara, a Lelkes Zeneteam segítette zenei szolgálatával.

Fotó: Kiss Gergely