János atya: Isten munkatársakat keres

Tápén a hétvégén rendezték meg a Szent Mihály napi búcsút, melyet a Szent Mihály-templomban vasárnap ünnepi szentmise és körmenet zárt. Máté János plébános prédikációjában azt mondta a gyülekezetnek, Istennek munkatársakra van szüksége, és azok Ti vagytok.

A menetrend szerinti busszal mentem vasárnap a tápai búcsú záróeseményére, a Szent Mihály katolikus templomban celebrált ünnepi szentmisére, „gyanúsan” sokan voltak a járaton, főleg az idősebbek. Igazam lett, szinte mindannyian oda tartottak, ahová én.

Szombati buli

Mielőtt azonban „beülnénk” a misére, emlékezzünk meg a búcsú szombati napjáról, mely bőségesen kínált szórakozást, kikapcsolódást a helybelieknek és a Tápéra látogatóknak. Szerepelt a programban sütisütő verseny, menettánc, találkozhattunk Szejkével és Barkával, a vásárhelyi testvérekkel, aki 2019-ben megnyerték a Fölszállott a páva ének kategóriáját, bemutatkoztak néptáncegyüttesek, végül koncertezett Falusi Mariann és Weisz Viktor – nagy sikerrel.

Másokért is imádkozzunk

Megérkeztünk a Szent Mihály tiszteletére rendezett misére. A Szent Mihály-templom teljesen megtelt, még az előrelátón kihelyezett pótszékek és padok is foglaltak voltak, akadtak, akiknek már csak állóhely jutott. Több településről érkeztek vendégek az eseményre. Máté János plébános megjegyezte: nagyon örül, hogy ennyien eljöttek.

– Nagy örömöt éltem meg a szívemben, Isten végtelen szeretetével és jóságával. Mi a dolgunk? Hirdetni az igét és Jézus Krisztus igazságát. Ezt fontos tudatosítani, mert punnyadó keresztényi állapotunkból fel kell ébrednünk, és dolgoznunk a hitért, a hitünkért. Tudatosan és ne megszokásból imádkozzunk, és ne csak magunkért, másokért is, és komolyan kell venni a böjtöt, nem intézhetjük el annyival: fogyasztok húst, és majd vezeklek érte valamilyen jó cselekedettel – közölte a hívekkel János atya. Azzal folytatta, hogy az angyalok nem pufók arcú kis gyerekek, mint a festményeken és a szobrokon, hanem hatalmas, dicsőséges lények, akikkel beszélgetnünk kell, főleg az őrangyalainkkal. – Mellettetek is ott vannak, most is – jelentette ki.

Ébredések

– Tápé fel fog ébredni, hiszek benne, hogy megtér, és azt álmodtam, olyan próféciát, jövendölést kaptam, hogy egy átlagos szentmisén is tele lesz a templom. Óriási ébredések lesznek, nemcsak Tápén, országszerte. Isten munkatársakat keres. És ezek vagytok, lehettek Ti! Ébredjen fel a nemzet is, mert ez a nemzet, mi leszünk a kereszténység kovásza. Úgy tartom, nemcsak itthon, az egész világon – zárta prédikációját Máté János atya.

Forrás: delmagyar.hu