Thorday Attila megáldotta a járműveket és tulajdonosait

Motorok, autók sorakoztak fel az újszegedi Torontál téri parkolóba, ahol a Magyar Autóklub szervezésében Szent Kristóf, az utasok, vándorok, hajósok védőszentje ünnepnapján rendeztek járműszentelés vasárnap délelőtt.

– Mindannyian közlekedünk, van aki még kis biciklivel és rollerrel, van aki komoly nagy motorral és szép autóval érkezett

– mondta Újszegeden a Torontál téri parkolóban az Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánia plébánosa Thorday Attila, akik a hagyományoknak megfelelően megáldotta a járműveket és tulajdonosaikat és az érdeklődőket.

– Látjuk, mennyi veszéllyel is jár a közlekedés, mert vannak, akik gyorsabban mennek a kelleténél, mások a józan ész szabályai ellen vétenek. Az Úr Jézusról tudjuk, hogy bár többnyire gyalog járt, de eközben is emberekkel találkozott. Számunkra is fontos, hogy ha közeledünk, észre vegyük, hogy mások is úton vannak és ők is el akarnak jutni a céljukhoz

– folytatta gondolatat a plébános, majd a ministránsok segítségével a templomból hozott szenteltvízzel hintette meg a jelenlévőket és a járműveket, jelezve ezzel, hogy mennyire szükségünk van az Isten áldására.

A szegedi Göltl Mihály és felesége a kezdetek óta részt vesznek az eseményen, mint mondták vallásosak, a saját és mások épsége is fontos számunkra. A Volkswagen Bogár rajongó Virágné Benke Noémi újszentivániként a szőregi templomba jár férjével, de ezen a napon a járműszentelés miatt jöttek el Újszegedre, hogy csinosan tuningolt autója is megkapja az áldást.

Forrás: delmagyar.hu