Szentmisével és új üvegablakokkal ünnepelték a kunágotai templom felépülésének 150. évfordulóját

Kiss-Rigó László szeged-csanádi egyházmegye püspöke mutatott be szentmisét a megújult kunágotai Szent Imre-templomban július 24-én.

A kunágotai római katolikus templomot 1870. november 5-én szentelték fel. Az Isten háza tavaly volt 150 éves, de a járvány miatt egészen eddig nem volt lehetőség ezt szentmisével megünnepelni. A leromlott állapotú templom európai uniós forrásból, közel 45 millió forintból kívülről és belülről is megújult az évfordulóra, ezzel tovább szolgálhatja a közösséget.

A ma ismert Kunágotát 1844-ben alapította a Magyar Királyi Kamara azzal a céllal, hogy a környéken ellássák az állami dohánygyárat ültetvényekkel. Az akkori szerződés húsz évre szólt, amit ha nem hosszabbítanak meg, a falut elbontották volna, az ültetvényeket pedig felszámolják. A település végül megmaradt, de nem volt temploma, így a lakosság Bodnár Endre plébános közbenjárásával felépíttette. A templom az első világháborút túlélte, de a másodikban megsérült, akkor a szovjet katonák belőtték a Szent Istvánt ábrázoló üvegablakot. Az első jelentősebb felújítást a ’60-as években hajtották végre, majd egészen 2020-ig kellett várni egy átfogó rekonstrukcióra.

– Kívül a külső homlokzat teljesen megújult, így a torony is. A templom oldala és az előtte való rész is díszburkolatot kapott. A hívek adományából pedig hat új ólomüvegablak készült el. Még a padlózat cseréje hátravan, hiszen a 150 év alatt megkoptatták a hívek, illetve süllyedések is vannak rajta az oszlopok mellett. A tető javítása előtt beázott a templom, így a mennyezetet újra kell festeni. Az orgona jelenleg romos állapotban van, használhatatlan, illetve még további két színes ablakot szeretnénk. A harangozó szerkezet is megérett a felújításra, mivel már ötvenéves – mondta az eddigi és a további fejlesztésekről Kovács József püspöki helynök.

A templom 150. évfordulóját és felújítását szentmisével ünnepelték, amelyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök mutatott be.

– 150 évvel ezelőtt fontosnak tartották, hogy templomot építsenek, mivel a közösségnek szüksége volt rá. A templomra azt mondjuk, hogy Isten háza, de valójában a közösségé, mivel az használja. Kulturális és történelmi értelemben is komoly dolog, ha 150 évre tekinthet valaki vagy valami vissza. Nem a szentélyt ünnepeljük, hanem azt a közösséget, amely a 150 év alatt valamilyen szinten kötődött hozzá. Nagyon sokan már nincsenek közöttünk, de sokan születtek és születnek a kunágotai közösségben, amelynek tagjai örömmel vettek részt a jubileumi szentmisén, hálát adva a 150 évért és reménnyel tekintve a jövőbe – mondta Kiss-Rigó László.

A templomon már korábban is volt két ólomüveg, az elsőt, a szentély bal oldalában – amely a szentmise úrfelmutatását ábrázolja – a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus emlékére, 1938-ban Juhász Hugó budapesti festőművész készítette. A második a már említett Szent Istvánt ábrázoló alkotás volt, amelynek helyén 2013-ban a Szűz Máriát ábrázoló színes ólomüveget készült. A templomban lévő hat ablak cseréjét tavaly végezték el, így Máté István és Lantos Györgyi alkotásai díszítik most a templomot.

A bal oldalon található első üvegablakot, amely az államalapító Szent István királyt ábrázolja, amint a koronát Szűz Máriának felajánlja, a Szeged-Csanádi Egyházmegye ajánlotta fel. A középső ablak költségét az önkormányzat vállalta, ezen Szent Ágota látható. A harmadik üvegablakot a kunágotai születésű Kovács Péter békési püspöki helynök ajánlotta fel, a kép Boldog Apor Vilmost jeleníti meg.

A jobb oldali első üvegablak Szent Józsefet ábrázolja, ez Kovács József felajánlásának köszönhető. A jobb oldali középső ablakot Pápai Zoltán polgármester családja készítette el, ezen Szent Anna látható, amint éppen a gyermek Máriát mutatja be a templomban. A kép mondanivalójában benne van a család fájdalma, amit Anna lányuk elvesztése okozott. Az utolsó ablak, amely a kunágotai hívek felajánlásából készült el, Páduai Szent Antal tűnik fel.

Forrás és fotó: Hidvégi Dávid/behir.hu

Forrás: Magyar Kurír