Hálaadó szentmise a 150 éves kunágotai templomban

Hálaadó szentmise keretében ünnepli Kunágota katolikus közössége a Szent Imre templom felépítésének 150. évfordulóját. Az ünnepi alkalomra megújult templomban 2021. július 24-én, 10 órakor Kiss-Rigó László püspök celebrálja az ünnepi szentmisét.

A Békés megyei Kunágotát 1457-ben alapította Horogszegi Szilágyi Mihály, Mátyás király nagybátyja.
A település középkori temploma, amelyet valószínűleg Szent Ágota tiszteletére szenteltek fel, a török hódoltság alatt elpusztult, és nem is épült újjá. Maradványait 2005 szeptemberében a Beszerika dűlőben tárták fel.

A község 1866-ban vált önálló lelkészséggé, ekkor kezdte meg lelkipásztori szolgálatát Bodnár Endre plébános. Ez idő tájt kötött szerződést a település vezetősége és a csanádi püspök, amelyben a község vállalja, hogy nyolc éven belül templomot épít. Hamarosan azonban kiderült, hogy a település önerőből nem tudja megépíteni a templomot, így Bonnaz Sándor püspök segítségét kérték. Végül a főpásztor 2000 forintos támogatásával, a lakosság 1288 forint értékű búza adományával, továbbá az egyházi pénztárban rendelkezésre álló 212 forintból összegyűlt az építéshez szükséges összeg. A területet a Pécskai Magyar Királyi Kincstári Uradalom adta, az építési összeget pedig a Vallási Alapból egészítették ki. A 35,8 méter hosszú, 11,3 méter széles és 31,7 méter toronymagasságú templom terveit Uisitz Lipót, aradi építész készítette.

A templomot 1870. november 5-én áldotta meg Mikosevics József kevermesi esperesplébános, Szent Imre herceg tiszteletére.

A későbbiekben Kovács Ignác szegedi orgonaépítő mesternek köszönhetően elkészült az orgona, majd helyére kerültek a padok, és – a püspök ajándékaként – Szent Imrét ábrázoló főoltár, majd egy évvel később az oltár és a három mellékoltár. A toronyban négy harang kapott helyet.
A templom felszentelésének 75. évfordulójára, 1945-ben, a hívek adományából és a település lakóinak hozzájárulásával tatarozták a homlokzatot. Az épületet azóta is folyamatosan korszerűsítették, újították, környezetét szépítették.

A templom 150 éves évfordulójára a teljes homlokzatot felújították, a palatetőt cserépre cserélték, újra csatornázták az épületet. A főbejárattól balra található, torony alatti falat a hajó felé megnyitották, kialakítva ezzel egy kápolnát. A főhajóban – részben a hívő közösség adományainak köszönhetően – hat új, színes üvegablak készült. Új napelemes rendszer épült, amely fedezi az épület teljes villamos-energia szükségletét. A templom előtti tér díszburkolatot kapott.

A felújítás az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap valamint hazai központi költségvetési támogatásból, mintegy 55 millió forintból valósult meg.

Forrás: Dr. Kovács József: A 150 éves kunágotai Szent Imre templom c. kiadványa