Egy év alatt újult meg a Mindenszentek templom

Nem lehet már átlátni a mindszenti Mindenszentek templom falának ujjnyi vastag résein és nem kell külön templomba járó kabátot sem tartani, hogy más ruhát ne járjon át a dohszag. A templomot egyéves munkával kívül-belül felújították. Szép lett és jó illatú. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök vasárnap, a hálaadó szentmisén áldotta meg a templomot.

2019 telén még katicák százai találtak maguknak téli búvóhelyet a mindszenti katolikus templom falán lévő, volt, hogy ujjnyi vastag repedésekben. A műemlékként nyilvántartott templom már régen megérett a felújításra. Ez legutóbb az 1930-as évek közepén történt meg, de a mostanihoz hasonló volumenű munkákat akkor sem végeztek. A templom teljeskörű felújítása az építése utáni 220. évben kezdődhetett.

A templom középkori alapokra épült 1798-1800-ban. A padok, amiket jelenleg is használnak, 1803–1804-ben kerültek a helyükre. A Mindszentek templomot 1810–ben szentelték fel. A templom az első világháborúban, majd 1919-ben, a Tisza túloldalán tartózkodó tanácsköztársasági Vörös Hadseregtől is sok lövést kapott. Két falba szorult ágyúgolyó, amik gyújtószerkezetét még akkoriban kiszerelték, még ma is látható a homlokzaton, amiket mementóként továbbra is a falban hagytak.

A tavaly márciusban kezdődött és egy éven át tartó felújítás során megszüntették a fal vizesedését, felújították a tetőzetet. Belül is megújult a templom. Aljzatbetont készítettek, új járólapokat helyeztek le. A templombelső teljes festést kapott. A felújításra a központi költségvetésből és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból elnyert, összességében 150 millió forintos pályázati forrás, az időközben bekövetkezett építőanyag- és munkaerő drágulás miatt, nem futotta volna a mennyezet festésére. Ezt a püspökség hozzájárulásából és közadakozásból valósították meg.

A hálaadó szentmisét vasárnap Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrálta. A misén szólásra emelkedett Farkas Sándor országgyűlési képviselő, aki kiemelte, hogy míg a világon sokfelé üldözik a keresztényeket, a magyarság küzd értük. Ennek egyik eszköze a most felújított mindszenti templom is. Zsótér Károly, Mindszent polgármestere pedig köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a felújítás megvalósulását.

Forrás: delmagyar.hu