Korszerűsítik a királyhegyesi római katolikus templomot

Lemeszelt freskók, penészes falak, felvizesedett padló – évtizedeken keresztül igencsak mostoha körülmények között miséztek Királyhegyesen. A közelmúltban végre megkezdődött a Szent Kereszt felmagasztalása templom teljes körű felújítása.

– Az 1902-ben épült neogótikus templomon 1969 és 1971 között végeztek nagyobb felújítást ko­­rábban, akkor szakszerűtlen állagmegóvás történt. A február végén megkezdett be­­ruházás az eddigi legnagyobb a templomunk történetében. A munkások jelenleg az aljazat kiépítésén dolgoznak, be­­ton­alapra járólapok kerülnek, padlófűtéssel – mondta lapunknak Jánosi Szabolcs plébános, és hozzátette, múlt héten már újravezetékezték az elektromos hálózatot.

Szeptemberben újraszentelnék

– Nagyon örülnénk, ha szeptember 13-ig, templomunk bú­­csúünnepéig elkészülnének az összes munkával. Ferenc pápa idén hazánkba látogat, éppen búcsúünnepünkön, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén.

Hihetetlenül jó érzés belegondolni, hogy egy napon, egy időben lenne a pápai szentmisével a búcsúi szertartásunk.

Ha egészségünk engedi, elzarándokolunk a pá­­pai misére, előtte vagy utána a templom újraszentelésére is sor kerülhetne. Szeptember egyébként is a búcsújárás hónapja, az apátfalvi plébániához tartozó településeken az összes búcsú szeptemberre esik. Királyhegyes után a sorban Magyarcsanád következik, majd az apátfalvi Szent Mihály-búcsút tartjuk – folytatta a gondolatmenetét Jánosi Szabolcs plébános.

Felújítják és akadálymentesítik

Jánosi Szabolcs plébános az elmúlt években több pályázatot is benyújtott a királyhegyesi katolikus templom felújítására.

Három pályázaton összesen 89,4 millió forintnyi állami támogatást sikerült elnyerni.

2018-ban a Vidékfejlesztési Program keretében 44 milliót, 2019-ben az egyházi épített örökség védelmére kiírt pályázaton 10 milliót, tavaly pedig több mint 35 millió forintot nyertek. A teljes körű felújítás kiterjed a falak szigetelésére, vakolására, külső és belső festésére, a járólapok cseréjére, az elektromos hálózat felújítására, a padlófűtés és a padfűtés kialakítására, valamint az akadálymentesítésre. A munkák kivitelezője a makói M-Color 2009 Kft.

Új szobrok érkezhetnek a szentélybe

– Két új szobor vásárlását tervezzük a hívek felajánlásával, ezeket a szentély falára helyeznénk el. Hat szobor és a betlehem szobrainak felújítását már elkezdték a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum restaurátorai. Új oltárt, ambót, azaz emelvényt, papi széket, sekrestyei szekrényt is vásárolnánk, ezeket, mivel költségesek, nem egyszerű beszerezni. Az oltárt az 1969-es felújításkor szétfűrészelték, eredeti állapotának visszaállítása komoly fel­adat lenne. Az eredeti darabjai megtalálhatók kórusunkban, néhány részét összerakták, többségét nem, ezeket kellene „összelegózni”. Nagyon ügyes kezű asztalosra lesz szükségünk – hangsúlyozta a plébános.

Forrás: delmagyar.hu