Elhunyt báró Gelsey Vilmos

Életének 100. évében, február 26-án londoni otthonában elhunyt báró Gelsey Vilmos (William de Gelsey).

1921-ben Bécsben született, de Budapesten nevelkedett, 1939 óta Londonban élt. Tanulmányait a Budapesti Királyi Egyetemi Katolikus Gimnáziumban kezdte, majd 1942-ben Cambridge-ben, a Trinity College-ban diplomázott. Jelentős pénzintézeteknél töltött be vezető beosztást, így az Orion Royal nemzetközi befektetési bank ügyvezető igazgatója, majd elnökhelyettese, a bécsi UniCredit Bank (korábbi Creditanstalt) vezető tanácsadója, majd a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági elnöke, a Nemzeti Bank főtanácsadója volt.

Sokat tett Magyarország gazdasági megerősödéséért a rendszerváltás időszakában és azóta is nagyra értékelt tanácsadóként működött. A katolikus egyház hűséges tagja volt, példát mutató szerénységgel szolgálta, segítette a magyarországi közösségeket, egyházi intézményeket is, kezdetben Sándor bátyjával, majd egyedül, de szívélyes, szeretetteljes személyiségének is köszönhetően sok tisztelővel, baráttal körülvéve. Kezdetektől résztvevője volt az esztergomi Becket Szent Tamás ünnepségeknek, a kezdetben a Mindszenty Iskolában, majd a Várban tartott eseményeknek.

II. János Pál pápa 2005-ben a Nagy Szent Gergely Rend Parancsnoki Fokozatát (KCSG) adományozta a magyar katolikus egyházért végzett munkájáért, különös tekintettel az 1687-es alapítású Budapesti Királyi Katolikus Egyetemi Gimnázium 2004-es újraindítása érdekében tett szolgálataiért. Báró Gelsey Vilmos 2011-ben megkapta a magyarországi Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést. Kezdeményezésére és támogatásával 2015-ben jött létre a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete (SZEGEPI). Itt hozták létre és adták át évente a Báró Gelsey Vilmos Nagydíjat és a Báró Gelsey Vilmos-díjat a magyar köznevelésért elkötelezett, kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok vagy gazdasági szakemberek elismerésére. Gelsey Vilmos halálával a gazdasági élet fáradhatatlan mentora, a magyar oktatás, a keresztény nevelés ügyének segítője.

Nyugodjék békében!