Az egységért imádkoztak az ökumenikus istentiszteleten

– Mindannyiunk liturgikus élete kizökkent a megszokott kerékvágásból, ennek ellenére ismét itt vagyunk, hogy együtt imádkozzunk az egységért – mondta el január 19-én este a dómban megtartott ökumenikus istentiszteleten Kiss-Rigó László püspök.

Idén ugyanis január 17-24. között tartják hazánkban az Ökumenikus Imahetet, ennek részeként tartott liturgiát a székesegyházban Fekete Károly református, Kondor Péter evangélikus és Kiss-Rigó László római katolikus püspök.

Kiss-Rigó László elmondta, Jézus arra szólított fel mindenkit, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan ő szeretett minden embert. A püspök megjegyezte, sokfajta szeretet van, de az igazi az nemes és önzetlen, olyan, amilyen szeretettel Isten volt és van felénk. Az istentiszteleten azért gyűltek össze, hogy megéljék ezt.

Fekete Károly hangsúlyozta, a keddi közös este célja, hogy meglegyen az az összhang a jelenlévőkben, ami a tanítványokat jellemezte, és ami által kérdések nélkül tudják mások, hogy Krisztushoz tartoznak. Vagyis egymás kiegészítésére törekednek, de ez önzetlen szeretettel megy – tette hozzá.

Kondor Péter a hét felszólítására hívta fel a jelenlévők figyelmét, vagyis hogy öltsék magukra a türelmet. Elmondta, a Jézusban való hit sok türelmetlenségtől megóv. Hozzátette, a türelem olyan lelki állapot, amikor valaki egy ajtó kinyílására vár, azonban a hívő ember nem ennek az ajtónak a megnyílására vár, hanem Istenre.

Forrás: delmagyar.hu