Kiss-Rigó László püspök járványügyi rendelkezései

Már hosszú hónapok óta tapasztaljuk, hogy a globális járvány miatt szükségessé váló intézkedések, korlátozások lelkipásztori szolgálatunkat is rendkívüli kihívásokkal szembesítik.

A közelgő karácsonyt is olyan körülmények között ünnepeljük, melyek korábban elképzelhetetlenek voltak. A jelenleg is hatályban lévő kijárási tilalom józan megfontolásra, értelmes döntésre késztet bennünket.

Szilveszterkor – a jelenlegi helyzet alapján – biztos, hogy érvényben lesz a kijárási tilalom, így nem lesz lehetőség semmilyen nyilvános, közös ünneplésre. Ezért a Szeged- Csanádi Egyházmegyében az idén sehol nem lesz éjféli mise, viszont ott, ahol ez nem szokás, az éjféli mise helyett vigiliai szentmisét mutathat be a plébános. A szentmise legkésőbb 16 órakor kezdődhet.

A hamarosan időszerűvé váló házszenteléssel kapcsolatban nagyon ajánlatos, hogy az valamilyen, a helyi sajátosságokat figyelembe vevő virtuális formában történjen. Semmiképpen sem ajánlatos – mivel a járványügyi szempontból súlyos kockázattal járna – hogy a házszentelést végző pap házról-házra járjon.

Szeged, 2020. december 17.

Dr. Kiss-Rigó László