Ritkán tartanak ilyen keresztelőt, mint ami Algyőn volt

– Jóisten erőt adott ahhoz, hogy a közösségeink ebben a helyzetben is gyarapodni tudtak – mondta lapunknak Fazakas Attila plébános, aki vasárnap kilenc gyermeket keresztelt meg Algyőn. Igen ritka az egyházközségek életében, hogy egyszerre ennyien részesülnek a szentségben.

Botond János, Misa, Orsolya, Lotti, Szonja, Nedda, Lenke, Csenge Virág és Norina is az algyői egyházközösség tagjaivá váltak, miután mind a kilencen megkapták vasárnap a keresztség szentségét a Szent Anna-templomban. Az idei évben ez volt az utolsó keresztelő, ami igen különleges volt a gyermekek létszáma miatt, ugyanis Fazakas Attila plébános elmondása szerint igen ritka, amikor egyszerre ennyi fiatal válik a közösség tagjává.

– Minden tanév elején meghívást kapnak azok az óvodás és iskolás korú hittanosok, akik még nem részesültek a beavató szentségek valamelyikében, tehát a keresztségben, az elsőáldozásban és a bérmálásban. Aki elfogadja ezt a meghívást, felkészítést kap a szentség felvételére. Idén szerencsére sokan igent mondtak. Bár ritka az ilyen létszámú keresztelő, de papi életem során szerencsére már volt ilyenre példa, akkor tizenöten kapták meg a szentséget – mondta el lapunknak a lelkipásztor.

Megtudtuk, a most vasárnapival le is zárult a keresztelők szezonja az algyői egyházközségben, valamint Szegeden a móravárosi templomban is, ott Zétényt keresztelte meg Fazakas atya. – Ugyan a járvány miatt a keresztelők száma is kevesebb volt, húsvét után volt 1-2 hónapos kihagyás, azonban aki azt szerette volna, hogy a gyermeke meg legyen keresztelve, számára nem volt akadály a koronavírus, kerestünk egy megfelelő időpontot az alkalomra. Elégedett vagyok keresztelési szempontból ezzel az esztendővel, a Jóisten erőt adott ahhoz, hogy a közösségeink ebben a helyzetben is gyarapodni tudtak – hangsúlyozta.

Fazakas Attila rámutatott, a keresztség által Isten gyermekévé válunk, valamint a szentség letörli az áteredő bűn szennyét, mindemellett pedig egy közösség tagjává válik a gyermek. Hozzátette, a keresztszülőknek is fontos feladata van abban, hogy a fiatal vallásos nevelést kapjon, valamint az egészséges személyisége fejlődjön.

Forrás: delmagyar.hu