Tegnap este nyíló szentmisével elkezdődött a 168 órás szentségimádás

„Minden forrásom belőled fakad.” Ezzel a mottóval elkezdődött Szeged első egy hetes folyamatos szentségimádása, mellyel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eredeti időpontjában mégis megmozdul a város az Úr színe elé.

 

A 168 órát Gyulay Endre ny. püspök szept. 13-án, vasárnap este, szentmise keretében nyitotta meg a jezsuiták szegedi templomában. A hét minden órájában családok, baráti közösségek, plébániai csoportok, ima párok, lelkiségi mozgalmak tagjai és egyéni jelentkezők imádkoznak és virrasztanak az Úrral. A szentségimádásba bárki bármikor bekapcsolódhat. Homíliájában a püspök kiemelte, hogy az Úr előtt töltött idő arra való, hogy a magunk viszontszeretetét bemutassuk Jézusnak, aki egyedül szeret bennünket bűn nélkül. A nyitó szentmisére érkezőknek lelkére kötötte, hogy ez ne csak látszat és forma legyen, hanem tartalom is, amelynek mibenlétéről a lübecki Krisztus szobor felirata tanúskodik:

Ti mesternek hívtok – és nem kérdeztek engem.
Útnak neveztek – és nem jártok rajtam.
Világosságnak hívtok – és nem néztek reám.
Életnek neveztek – és nem kerestek engem.
Bölcsnek hívtok – és nem követtek engem.
Hatalmasnak neveztek – és nem kértek engem.
Irgalmasnak hívtok – és nem bíztok bennem.
Igazságnak neveztek – és nem féltek tőlem.
Ha egyszer örökre elvesztek – ne okoljatok engem!

 

A jezsuita templom a következő vasárnap estéig állandóan nyitva van és folyamatos lesz a szentségimádás. Az Úr minden szegedit vár, hogy feltöltse szívének kulacsát friss élő vízzel.

Gyuris Gellért

Fotó: Mader Balázs