60 évnyi szünet után újra a makói közoktatás részei a görögkatolikusok

Ünnepélyes keretek közt adták át 2020.09.08-án, Kisboldogasszony ünnepén a Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda felújított épületét Makón. A szertartást Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette, tanítást Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mondott. A megjelenteket Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte, az ovis gyermekek pedig műsorral készültek az alkalomra.

A görögkatolikus közösség megalakulásától, az 1740-es évektől egészen az 1948-as államosításig működtetett iskolát Makón. A dinamikusan fejlődő helyi felekezet most újra aktív szerepet vállalhat a város közoktatásában, a most átadott Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda működtetésével. Az intézményt az Istenszülő születésnapján szentelte meg Kocsis Fülöp érsek-metropolita, aki az alkalom reggelén Szent Liturgiát is végzett a makói templomban.

Az óvoda fenntartását a Szeged-Csanádi Egyházmegyétől vette át szeptember elsejétől a Hajdúdorogi Főegyházmegye. – Családon belül vagyunk. Örömmel adjuk át az intézményi feladatokat görögkatolikus testvéreinknek, akik hagyományaikkal, jelenlétükkel gazdagságot jelentenek az egyházi és városi közösség számára is – hangsúlyozta Dr. Kiss Rigó László megyéspüspök.

A jövőben a szolnoki Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola telephelyeként működő intézmény épülete egy TOP-os projektnek köszönhetően a közelmúltban teljes körűen megújult. A mintegy 54 millió forintos pályázati forrásból és közel 20 millió forintos önerőből megvalósuló beruházás során energetikai korszerűsítés, nyílászáró csere, szilárd burkolatú udvar kialakítása valósult meg. Ezen kívül belső átalakítás és akadálymentesítés történt, illetve új eszközök is beszerzésre kerültek.

– Mindent megteszünk azért, hogy nevelő munkánkat áthassa a végtelen gazdag görögkatolikus szellemiség. Gyermekeink játék közben érnek, álmodnak és készülnek az iskolára – hangsúlyozta a telephelyvezető. Ankesné Juhász Ilona elmondta, a megújult falak között 6 óvónő, 3 dajka, két technikai dolgozó és Biró István óvodalelkész gondoskodik majd a 63 beiratkozott kisgyermekről, akik műsorral és saját készítésű ajándékokkal is megörvendeztették a jelenlévőket.

– Mindaz, amit ők az óvodában hallanak, tesznek, és együtt megélnek majd, járja át szívüket és keltse fel bennük a vágyat a szoros Istenkapcsolatra. Ezt segítse az itteni falak közt eltöltött néhány év – emelte ki köszöntőjében Farkas Éva Erzsébet. A makói polgármester háláját fejezte ki a görögkatolikusoknak a település sokszínű vallási életében betöltött szerepükért, és azért, hogy most óvodai szolgálattal is erősítik közösségi életüket.

Az ünnepség közös agapéval és délután a Forgatós együttes táncházával záródott.

Forrás: hd.gorogkatolikus.hu