Papszentelés a Szegedi Székesegyházban

Július 25-én, Szent Jakab apostol napján a Szegedi Székesegyházban Kiss-Rigó László püspök pappá szentelte Amanso Brendan Chika, Balogh Ottó, valamint Nnadi Omyedikacshi Benjamin diakónusokat. Alapvetően az év egy korábbi napjára tervezték a diakónusok felszentelését, azonban a koronavírus-járvány következtében erre nem volt lehetőség, így Szent Jakab apostol napjára halasztották az ünnepi szentmisét.

Kovács József, a szeminárium rektora kérte a püspököt, hogy a keresztény nép és az elöljárók véleménye alapján szentelje föl a három diakónust. Kiss-Rigó László püspök az ünnepi szentmisén kiemelte, nem az a fontos, hogy ki mekkora tekintéllyel rendelkezik egy közösségben, hanem az, hogy Jézus lelkületével végezzük munkánkat.

A püspöki homíliát követően a jelöltek a püspök kérdéseire válaszolva kifejezték készségüket a szent renddel járó kötelezettségek végzésére, majd a püspök elé térdelve engedelmességet fogadtak.

A mindenszentek litániájának éneklése alatt a jelöltek arcra borultak, ezzel is kifejezve teljes odaadásukat Istennek. Majd a felszentelő ima következett, ami után a frissen fölszentelt papok felvették a miseruhát, a püspök pedig krizmával kente meg a tenyerüket. A szegedi Szent Gellért Szeminárium három végzős növendéke így egy életre szóló elköteleződést vállalt Jézus Krisztus meg­hívására. Az orosházi származású Balogh Ottó hosszú utat tett meg addig, mire meghallotta Jézus hívását, a környezetében élők azonban már kisgyermekkorában látták, hogy pap válhat belőle. A középiskola végén döntött az egyházi hivatás mellett, a jövőben pedig a hozzá hasonló, eltévedt fiatalokat szeretné a hit és Isten felé irányítani.

A nigériai származású Amanso Brendan Chika elárulta, hosszú út vezetett el a pappá szenteléséig, mivel amikor meghallotta Jézus Krisztus hívását, kétséget érzett, hogy képes lesz-e felnőni ehhez a hivatáshoz. Isten viszont erőt adott neki, így már boldogan és rengeteg tervvel készül a jövőre nézve.

Nnadi Omyedikacshi Benjamin kifejtette papként arra törekszik majd, hogy a gyermekeket, a fiatalokat a hitre és Isten szeretetére nevelje, ugyanúgy, ahogy őt nevelték szülei, valamint a püspök a nigériai Orlu egyházmegyében, illetve a Szeged-Csanádi Egyházmegyében.

Nnadi Omyedikacshi Benjamin első szentmiséje július 26-án, 10 órakor a békéscsabai Páduai Szent Antal-templomban lesz. Amanso Brendan Chika első ünnepélyes szentmiséje július 26-án, vasárnap, fél 11-kor lesz a kisteleki Szent István király-templomban, míg Balogh Ottó újmiséje július 26-án, 16 órakor kezdődik az orosházi Jézus Szíve-templomban.

Forrás: GyulaTV