Új plébános Felsővároson

A minoriták és az egyházmegye papjai közötti kapcsolatot is szorosabbra szeretné fűzni Adamczyk Bogdan szerzetes atya, aki júliustól Felsővároson szolgál. Jelentős kutatómunkát végez a múlt századokbeli magyar minoritákról, számos könyve is megjelent már.

– Nem elég hinni Istenben, ha­­nem Istennek is hinni kell. A hit válasz Isten szeretetére – nyilatkozta lapunknak Adamczyk Bogdan OFM Conv szerzetes atya, akit július elsejével a szegedi minorita rendház házfőnökévé és a felsővárosi Szent Miklós Plébánia plébánosává nevezte ki a Minorita Rend Tartományfőnöksége.

Úgy véli, a hit örökség, amit az egyház ré­­vén kaptunk a szüleinktől, de ehhez nekünk is hozzá kell tennünk a részünket.

– Fontos, hogy ne csak a családi, mindennapi dolgainkat helyezzük előtérbe, mert az élethez tartozik az is, ami láthatatlan, vagyis az Isten, az angyalok, a szentek – tette hozzá.

Jelentős tervekkel érkezett

A lengyel származású lelkipásztor még sosem járt Szegeden, így egyelőre még idegen környezetben tevékenykedik, de már találkozott Kiss-Rigó Lászlóval, a Szeged–Csanádi Egyházmegye püspökével is. Mint mondta, szeretne szorosabb kapcsolatot ápolni az egyházmegye papjai­val, hiszen eddig a minoriták elzártabban éltek, nem volt jellemző, hogy más plébánosokkal tartották a kapcsolatot.

Emellett célként tűzte ki a szerzetesház és a templom felújítását is, mert néhány év múlva balesetveszélyessé válhat, viszont ez nem egyszerű feladat, ugyanis míg a ház a rendhez, addig a templom az egyházmegyéhez tartozik. Ezért is fontos, hogy jó együttműködés alakuljon ki a lelkipásztorok között. Célja továbbá a felsővárosi közösségekben való tevékenykedés.

Kutat és könyvet ír

Folytatni szeretné a múlt századokbeli magyar minoriták kutatását, amin már évek óta dolgozik. Amikor 1995 januárjában Miskolcra került közreműködött a plébánia újságjának elindításában, ami az egyházközség életét mutatta be, később a minorita plébániák lapjává nőtte ki magát. Emellett egy harmadrendi ferences közösség megszervezését is tervezte, amiről megírta a Ferences lelkiség című könyvet, majd a Pap vagy Te… címűt.

Az egyik legjelentősebb könyve az „Örömhír, élni az evangéliumot”, ami prédikációinak válogatása. Negyedik kötete, a Kolbe lengyelből átültetett fordítás, az ötödik pedig a Keresztúti elmélkedések. Történészi kutatómunkájának kiteljesedése a doktori disszertációja, ami Kelemen Didák életéről, munkásságáról és csaknem 250 éve folyamatban lévő boldoggá avatásáról szólt.

29 éve hazánkban

Bogdan atya 29 éve szolgál ha­­zánkban, a leghosszabb időt Miskolcon töltötte eddig.

– Úgy érzem, nekem Magyarországon van a helyem, már elég régi bútordarab vagyok itt. Második hazámként tekintem, Lengyelországban szinte már csak vendég vagyok.

Nemrégiben a magyar állampolgárságot is ké­relmeztem – számolt be. 2013-ban Miskolc városa Pro Urbe díjat, 2016-ban pedig a Magyar Minorita Rendtartománytól a Kelemen Di­­dak-díjat is átvehette már a minorita szerzetes.

Forrás: delmagyar.hu