Folytatódott a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató környezetvédelmi programsorozata

Gereblyéket, ásókat, talicskákat mozgató szorgos kezek vették birtokba hétvégén, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által csak ÁGOTA® Falvának nevezett Tass-Alsószenttamás héthektáros területét. Mintegy négyszáz, lakásotthonban, illetve nevelőszülőknél nevelkedő gyermek és gondozóik tevékenykedtek 2020. évi környezetvédelmi programsorozatában.

– Úgy osztottuk meg a feladatot, hogy a fiúk ássák ki a tarackgyökereket, mi pedig gyűjtjük, és a talicskával elhordjuk. Fontos az életemben a környezetvédelem, van egy kiskutyánk is az otthonban, vele is törődünk, jó ez a program is, bár nehéz a munka – mesélte Antal Szimonetta, tereprendezés közben. A fiatal lány a szegedi Dr. Foltán József Lakásotthon lakója, ahol sokat foglalkoznak környezetük szépítésével.

Gyomláltak, gereblyéztek együtt

A hétvégén gyomláltak, a levágott, megszáradt füvet gyűjtötték halomba, tarackgyökerektől mentesítették a terepet gyerekek és felnőttek közösen Tass-Alsószenttamáson, ahol árnyékot adó fákra is nagy szükség lesz itt a jövőben. A terület egyébként a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának módszertani, élménypedagógiai, szabadidős, pasztorációs és lelkiségi központja is egyben. Az utóbbi években egyre több program valósul itt meg a fokozatosan gyarapodó gyermeklétszám miatt is. Terápiás és lelkiségi valamint, sport és élménypedagógiai programok várják a szolgáltató által gondozott gyermekeket.

– Ez az esemény egyik fontos eleme a 2020. évi környezetvédelmi programsorozatunknak. A Szeged-Csanádi Egyházmegye, mint zöld egyházmegye szemléletmódjához és tevékenységéhez illeszkedik, amely egymással összefüggő, öt elemből áll – tudtuk meg Kothencz Jánostól, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatójától. Céljuk az, hogy környezettudatosabb magatartásra szocializálják a családból kiemelt gyermekeket és fiatalokat, de a velük a foglalkozó felnőtteket, nevelőszülőket és pedagógusokat is. – Szerintem gyermekeink környezettudatos magatartása nem csak azon múlik, hogy ennek fontosságát hányszor szajkózzuk, hanem inkább azon, hogy miként szólítjuk meg szívükben az általuk elképzelt jövőt – fejtette ki a főigazgató.

Ismerkedés a környezetvédelmi tevékenységgel

A Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Békés és Jász Nagykun Szolnok megyéből érkezett családjukból kiemelt gyermekek és fiatalok Molnár Krisztián agrármérnök, környezetvédő útmutatásai alapján dolgoztak. A tervek közt szerepel tájjellegű fák, így a különböző nyár- és szilfa fajták ültetése. – Természetesen nem csak itt, hanem a szolgáltató mind a nyolc megyéjében, az intézményrendszer valamennyi telephelyén megvalósul majd növények, cserjék és fák ültetése. Fontos, hogy ezeket ne csak elültetni tudják a gyermekek, hanem ápolni, gondozni is képesek legyenek – mondta el Szabóné Szivós Ildikó, az intézmény környezetvédelmi programjaiért is felelős általános főigazgató helyettese.

A zöldprogram a lakásotthonokban is fontos

Szegvári lakásotthonból három utógondozott fiú jött el a programra, ők a nagy melegben is jól viselték a fizikai munkát: itt gyomláltak, illetve a gazt szedték össze és hordták el talicskával. Egyiküknek tanult szakmájához is közel áll a feladat, mert kertésznek készül, de van köztük festő tanuló is, aki számára szintén mindennapos a fizikai munka.

A környezetvédelmi program az összefogásról is szólt

A fiatalok testi épségére, folyadékpótlására folyamatosan egészségügyi szakszemélyzet figyelt. A programhoz szükséges eszközök, szerszámok megvásárlását cégek és magánszemélyek felajánlása tette lehetővé, a szervezők köszönik a támogatók segítségét.

Forrás: delmagyar.hu