Jézus mindenki számára elérhető

A Názáreti Jézus üzenete, műve és tanítása, hogy a Szentlélek által mindenki számára elérhető – hangsúlyozta a pünkösdvasárnapi ünnepi misén Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, aki azt is hangsúlyozta, ma is vannak bábeli ideológiát képviselő emberek, akik szerint nincs szükség Istenre és a hitre.

Pünkösd a húsvét után a legrégebbi, a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, amely idén május 31-re esett. ezen a napon , május 31-én, vasárnap Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrálta a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét.

Közös feloldozás

Aki véletlenül elfelejtett volna maszkot hozni, annak ingyen adtak egyet a pünkösdvasárnapi mise előtt. A védőtávolságot is mindenki betartotta, hézagosak voltak a sorok a szegedi dómban, Szeged-Csanádi egyházmegye főtemplomában. Az oltár környékét virágcsokrokkal díszítették. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök előbb elmondta, milyen történelmi eseményre emlékezünk ezen a napon, majd arra kérte a jelenlévőket, vizsgálják meg lelkiismeretünket, végül közös, teljes feloldozást adott a híveknek.

Pünkösdi események

Pünkösd ünnepnapjához három fontos esemény kötődik: a Szentlélek eljövetele, aki Krisztus megváltó művét beteljesíti és akinek eljövetelét Jézus búcsúbeszédében megígérte; az Egyház alapítása, valamint az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete, hisz a Szentlélek erejével azok az apostolok, akik addig talán Izrael földjét sem hagyták el, szerte a Római Birodalomban hirdetni kezdték Jézus feltámadásának örömhírét.

Széthúzás és vita

– Péter apostol pünkösdi beszédében az emberek elé állt és a Szentlélek ajándékának birtokban beszélt az emberi élet céljáról, ami Jézusban valósul meg az ő követése által. Ezt mindannyian megértették. Ennek az eseménynek az ellentéte történik a bábeli torony történetében, amikor a nagy összefogás vége az lett, hogy a torony ledőlt, az emberek összezavarodtak. Ettől kezdve a széthúzás, a vita jellemezte a történelmet, amit ma is tapasztalhatunk. Ma is vannak bábeli ideológiákat képviselő emberek – magyarázta a püspök.

Személyes, élő kapcsolat Jézussal

Püspök atya úgy folytatta, most amikor olyan szavakkal dobálózunk, mint home office, távoktatás és videokonferencia, tisztában kell lennünk azzal, hogy amikor a Názáreti Jézus elköszönt az övéitől egy olyan eszközt adott nekik, ami mindig elérhetővé teszi a feltámadott Krisztust. – A Szentlélek azt teszi lehetővé, hogy személyes, élő kapcsolatot hozzunk létre Názáreti Jézus Krisztussal. A Szentlélek áthidalja az űrt ami távolságban és időben választ el bennünket Jézustól – mondta.

Forrás: delmagyar.hu