A keresztény értékek továbbadásáról értekeztek

Magyarország egyházmegyéinek ifjúsági referensei, valamint ifjúsági mozgalmainak munkatársai találkoztak Szegeden azért, hogy tapasztalataikat megosszák egymással. Háromnapos rendezvényük fő célja, olyan módszerek kidolgozása, amelyekkel a fiatalok felismerhetik keresztény értékeiket.

A Váci Egyházmegye ifjúsági irodájában dolgozik Pintér Lilla, aki 14 éves volt, amikor önkéntesként csatlakozott az irodához, ma már ő is munkatársként tevékenykedik.

– Még számomra is kihívás néha az, hogyan szólítsuk meg a fiatalokat, ezért is fontos, hogy találkozzunk más egyházmegyék és szerzetesrendek képviselőivel. Mi is fent vagyunk a közösségi oldalon, instragram-on is, ma már ez elengedhetetlen – magyarázta a tanulmányi napok egyik résztvevője.

Apácák és szerzetesek is érkeztek

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának Ifjúságpasztorációs Tanulmányi Napjait Szegeden rendezik meg. A konferenciára az ország különböző egyházmegyéiből, ifjúsági mozgalmaitól, szerzetesi közösségeitől, valamint a Vajdaságból, Temesvárról és Nagyváradról is érkeztek ifjúsági referensek, papok, irodai munkatársak, fiatalok. A háromnapos rendezvény elsődleges témája a Ferenc pápa által 2019-ban kiadott Christus vivit – Krisztus él – kezdetű, kifejezetten fiataloknak szóló apostoli buzdítás feldolgozása.

– A konferencia résztvevőivel együtt szeretnénk végiggondolni azt, hogy ma Magyarországon mi a feladatunk akkor, ha a fiatalokat szeretnénk megszólítani. Egy biztos, óriási kihívás előtt állunk, az célunk most itt Szegeden, hogy erre javaslatokat kínáljuk – mondta Gábor Miklós, a Magyar Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának irodavezetője. Kiemelte például az újfajta kommunikációs eszközök használatát, amelyeken keresztül az egyház a saját üzenetét át tudja adni.

A tapasztalatcsere a cél

Serfőző Levente oktatási helynök, ifjúsági referens, a rendezvény házigazdája elmondta, az előadások mellett elsősorban csoportokban dolgoznak, megosztják egymással gondolataikat és olyan módszereket dolgoznak ki, amellyel még jobban bevonhatják tevékenységükbe a fiatalokat.

– Kulturális programokat is szervezünk, a résztvevők megnézhetik a dómot, magáról a Dóm térről is tartunk előadást és bemutatjuk azt a nemzetközi programunkat, amely öt országot fog egybe. Lengyelország, Szlovákia, Románia, Szerbia egyes egyházmegyéivel működtünk együtt és egy ifjúsági kutatást végeztünk, ennek a tapasztalatait osztjuk meg a résztvevőkkel – mondta a Szeged–Csanádi Egyházmegye ifjúsági referense. Hozzátette, fő céljuk a fiatalokkal foglalkozó szakembereket arra képezni, hogy az ifjúságnak segítsék felismerni hagyományaikat, keresztény értékeiket.

Forrás: delmagyar.hu