Nem adhatjuk fel soha – ezt üzeni a második adventi gyertya

Advent első vasárnapján már kitártuk lelkünket, és megkezdtük a felkészülést, most pedig eljött az ideje annak, hogy abból az erőnkből és hitünkből másoknak is adjunk.

Ismét egy lila színű gyertya lángja lobban fel vasárnap, ismét egy lépéssel közelebb kerülünk Jé­­zus születéséhez. Ez a gyertya már a reményt szimbolizálja, vagyis azt, hogy az Úr reményt ébresztett a zsidóságban, hogy eljön a Messiás, aki közülünk va­­ló lesz. Fontos azonban, hogy lecsendesedve lélekben mi is fel­készüljünk erre az eljövetelre, miközben a remény lángját éb­­ren tartjuk magunkban.

A remény lángja

– Az ember szívében a remény úgy jelenik meg, hogy szellemi-lelki-erkölcsi fényt gyújt, azonban olyan, mintha ez ma­­napság kikopott volna az em­berekből, de szerencsére nem teljesen, mert különben már nem lennénk itt. A magyar népre mindig is jellemző volt, hogy a semmiből is képes volt felállni, csak olyan, mintha beporosodtunk volna, ezért éb­­­ren kell tartani mindenkiben a remény lángját, hogy fel tudjunk állni ismét, mert van értelme az életünknek – hangsúlyozta Kretovics László főesperes.

Mindannyian értékesek vagyunk

A rókusi templom plébánosa szerint a második gyertya ar­­ra figyelmeztet minket, hogy reménykedjünk, mert nem vagyunk egyedül.

– Nem szabad feladnunk soha. A bérmálásra készülő fiatalokban is azt próbálom elmélyíteni, hogy reménytelen helyzetbe nem kerülhetünk, csak kissé sok kihívást hoz az élet. Mindig azt mondom a hittanosaimnak is, hogy nem baj, ha nem lesznek kitűnőek, mert akkor is van értelme az életnek, nem hiábavaló, amit tesznek, mert mindannyian hordozunk magunkban valamit, amitől értékesek vagyunk. Erre kell rávezetni a mai embereket, és nem arra, hogy kinek milyen ajándékot vegyek, vagy mit főzzek az ünnepre – emelte ki. Hozzátette, ő mindig elmondja, hogy jegyeket ad nekik, nem osztályzatot, hiszen az osztályzást az Úr végzi majd el, ha kitartunk. Ez a kitartás pedig a reménység.

Képesek vagyunk rá

Kretovics László rámutatott: az is probléma, hogy az em­berek többsége nem fektet elég energiát a feladatába, úgy vannak vele, hogy majd máskor megpróbálják újra, pedig az élet egyszeri. – Bele kell vetni minden képessé­günket, így azzá tudunk vál­­ni, amivé képesítenek bennünket az adottságaink – magyarázta.

Háláljuk meg az időseknek

Mint mondta, az idősek lel­ké­ben is igyekezzünk lángot gyújtani, hiszen nekik kö­­szönhetjük a jelenünket. Ne csiricsáré gyertyákkal, ha­­nem törődéssel háláljuk meg. – Néhány jó szó, 1-2 derűs ve­­lük töltött óra már sokat se­­gíthet abban, hogy bennük tartsuk a reményt. Így érzik majd, hogy egészen addig van értelme az életnek, amíg a szívük dobog – javasolta a plébános.

Forrás: delmagyar.hu