„…de a házasság egész életre szól” – Jubileumi jegyes hétvége Szegeden

A Házas Hétvége mozgalom 2002 óta tart hazánkban olyan programot, amelyre a házasságra készülő párokat hívják. A november 1. és 3. között a szeged-szentmihályi plébánián tartott hétvége immár az 50. ilyen alkalom volt. A tanúságot tevő csoport tagjai Fazekas Laci és Klári (Budapest), Pap Gábor és Zsuzsi (Mohács), valamint Thorday Attila atya (Szeged) voltak. A Pap házaspár beszámolóját közöljük.

„Benned kell égnie annak, amit lángra akarsz gyújtani másokban!” – e Szent Ágostontól vett idézettel levél útján köszöntötték és buzdították a saját életükről tanúságot tevő team tagjait a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom nemzeti felelősei, Kovács Attila és Bea, valamint Jeney Gábor atya.

Lángot gyújtani másokban nem könnyű, de azok a fiatalok, akik szerelmes szívvel manapság házasodni akarnak, minden bizonnyal felülemelkedtek a mai, sokszor szabadelvű világfelfogáson. A részt vevő nyolc fiatal pár már a kedvesük bemutatásakor mély benyomást keltett. Legfőképpen a hitbeli elkötelezettségük érintett mélyen bennünket. Lám, ma is vannak olyan fiatalok, akik számára fontos az istenhit, a szentségi házasság. A kezdeti szorongás, izgalmak után így már sokkal oldottabb légkörben zajlott a hétvége.

A jegyes hétvége tematikája az önismerettel kezdődött, majd az őszinte, nyílt párbeszéd és a gyümölcsöző meghallgatás fontosságáról tartottunk bevezetőket. Ezt követően a hűség legkülönbözőbb területeiről, a közös döntések meghozataláról, a szexualitás ajándékáról és a kiengesztelődésről hangzottak el gondolatébresztő kiselőadások, melyeket a jegyespárok egymás közt beszéltek meg a megadott kérdések alapján. A visszajelzésekből megtudtuk, mennyire kedvelték az interaktív feldolgozások lehetőségét, amikor a jövőjüket tervezgetve együtt kellett tevékenykedniük.

A házasság szentségi jellegéről, valamint a családban, az Egyházban és a társadalomban való tanúságtevő élet nagyszerű lehetőségéről is szóltunk. Attila atya szelíd, bölcs tanítása, Laci és Klári karakteres, sok személyes tapasztalatból merítő szavai és a mi útkereső gondolataink találkozása valóban sokat adott a hallgatóságnak. Ajándék volt látnunk a fiatalok odafigyelését, érezni az elfogadásukat, átélni az őszinte nyitottságukat – ez lett fáradozásaink legszebb visszaigazolása. Mindez szárnyalóvá tett bennünket. Értelmet adott a munkánknak, amelyet mi missziónak fogunk fel, életünk fontos szolgálatának.

A közösségi médián keresztül meghirdetett program mottójában ezt írtuk: „Az esküvő egy nap, de a házasság egész életre szól!” Ezt nem ijesztgetésnek szántuk, mint inkább felelősségteljes döntésre szeretnénk segíteni a programban részt vevő fiatalokat. Egy ilyen programokban gazdag hétvége során arra kell felkészíteni őket, hogy a mostani, rózsaszín álomvilág elmúltával is folyik tovább az élet, és az ő feladatuk lesz, hogy sok küzdés árán ugyan, de ne hagyják kialudni a szeretet tüzét.

Forrás és fotó: Házas Hétvége