Egyre nagyobb figyelmet kapnak a családok az egyháztól

Már egészen kisbaba kortól a hitoktatás részesei lehetnek a gyerekek, a dómban ugyanis saját kápolnát kaptak. Amíg a szülők a szentmisén vesznek részt, a gyerekek játszhatnak, színezhetnek.


Két kápolna is van a dómban, egyiknek Szent Dömötör, míg a másiknak Segítő Szűz Mária a védőszentje, azonban az utóbbi bejáratánál a Gyermekek kápolnája felirat olvasható. Ilyen viszont nem sok van hazánkban, utánajártunk, honnan ered a név, és milyen célt szolgál. Köllő Sándor káplántól megtudtuk, más templomoktól eltérően nem a főoltárhoz közeli első padsornál zajlik a keresztelés, hanem itt végzik el, így a dóm látogatói nem zavarják meg a szertartást.

– Emellett vannak itt játékok, színezők, ceruzák és rajzlapok, ugyanis a szentmise közben is bejöhetnek ide a gyerekek a szülőkkel játszani. 45-50 percet a legtöbben nem bírnak ki padban ülve, így viszont mégsem kell velük a templomból kimenni, részesei lesznek ugyanúgy a szentmisének, és hozzászoknak ehhez a miliőhöz. A szülők felváltva felügyelnek rájuk. Vannak olyan családok is, akik már a mise elején behozzák ide a gyerekeket. Korábban, mielőtt felújítottuk volna a kápolnát, egy tévé is volt a falon, amin keresztül látták a felnőttek a szentmisét – tájékoztatott. Megtudtuk, a játékok egy részét a plébánia vásárolta, míg a többit gyermekes családok hozták adományba, a színezők folyamatos utánpótlásáról pedig a plébánia munkatársai gondoskodnak.

Köllő Sándor azt mondta, egyre több szegedi templomban alakítanak ki a gyerekeknek külön helyszínt a mise közbeni játékra, de ez országosan is jól működik, hiszen egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a családok az egyházban.

– Így a legkisebb családtagok is megszokják a környezetet, először még a játszó helyiségekben, aztán már járhatnak óvodás, később iskolás hittanra, és így tovább. Így megvannak a hitbe történő bekapcsolódás szakaszai. Vasárnapról vasárnapra eljönnek a misére, nálunk a tanév során például havonta egyszer van óvodás-szentmise, a következőt szeptember 15-én, 16 órakor tartjuk. Emellett elkezdődtek a hittanóráink, most körülbelül 300 gyerek jár hozzánk, akik szintén részt vesznek a miséken is – tette hozzá Köllő Sándor.

Forrás: delmagyar.hu