Biblikus konferencia Szegeden: Kocsi György az idei Gnilka-díjas

A díjat minden évben a konferencia legvégén, ünnepélyes keretek között adják át.


Kocsi György teológus, zamárdi plébános, a Veszprémi Érseki Hittudományi főiskola docense kapta az idei Gnilka-díjat a 30. Alkalommal megrendezett Nemzetközi Biblikus Konferencián Szegeden. A tavaly elhunyt, neves német teológus, Újszövetség-kutató Joachim Gnilkáról elnevezett díjat a bibliatudomány területén végzett jelentős tevékenységért ítélik oda olyan kutatóknak, szakembereknek, akik hozzájárulnak a tudományág fejlődéséhez. A díjat minden évben a konferencia legvégén, ünnepélyes keretek között adják át.

Kedden este 18 órai kezdettel ünnepi szentmisét tartottak a szegedi Szent Gellért Szemináriumban a konferencia résztvevői számára, melyet Jakubinyi György, gyulafehérvári érsek celebrált, majd egy rövid méltatást követően adták át az elismerést az idei díjazottnak.

Kocsi György köszönőbeszédében elmondta, hogy gyerekkora óta papnak készült és a Bibliához fűződő szeretet is egészen idáig nyúlik vissza.

– A szentírás szeretete 11-12 éves koromra vezethető vissza. Ekkor vált elérhetővé a Szörényi-féle bibliafordítás is – mondta Kocsi György, akinek nevéhez számos tanulmány és fordítás is fűződik. Több német nyelvű publikációt ültetett át magyar nyelvre.

Forrás: delmagyar.hu