Több százan vettek részt a Homokhátság Búcsún, ahol megszentelték az új kenyeret

Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétfőn a Homokhátság Búcsút Mórahalmon. Az ünnepi szentmise előtt Nógrádi Zoltán polgármester a haza és a hazaszeretet fontosságáról beszélt.

Augusztus 19-én, hétfőn a Szeged-Csanádi Egyházmegye és Mórahalom önkormányzata ismét a településre invitálta a Homokháti Egyházközség tagjait, a hívőket a térség lakóinak összetartozását erősítő Homokhátság Búcsú ünnepre, amit idén nyolcadik alkalommal rendeztek meg a Mórahalmi Szent László király templom kertjében.

Ebben az évben is több mint ezer résztvevő érkezett a vigíliára. A környező és más Csongrád megyei települések lakosain kívül az évek során Európa több országából is ellátogattak Mórahalomra, hogy részt vegyenek ezen a találkozón.

A búcsút hagyományosan a Kormorán együttes koncertje nyitott meg, amit a szabadtéri ünnepi mise követett, amelyen a homokháti települések plébánosai mellett részt vett Pápai Lajos nyugalmazott győri püspök is.

A mise előtt Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere köszöntötte a búcsú megjelent résztvevőit, a zarándokokat és excellenciás főtisztelendő Pápai Lajos püspök atyát.

– Néhány héttel ezelőtt egész Magyarországot, a magyar nemzetet és annak kedélyeit borzolta, ami történt Székelyföldön, az Úz-völgyi katonai temetőben, amely jogtalan és érthetetlen kegyeletgyalázásnak minősíthető. Örülök, hogy a körünkben köszönthetem testvértelepülésünk, Csíkszentmárton polgármesterét, Úz-völgye és az ezeréves magyar határ védőjét, Gergely Andrást, aki a mai napon a magyar kormánytól átvehette a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat – mondta a polgármester, aki beszéde végén a haza és a hazaszeretet fontosságát hangsúlyozta.

A szentmisén megszentelték az új kenyeret, majd az Úr dicsőségét hirdető fáklyás körmenet vonult végig Mórahalmon, végül a szokásokhoz híven a város vacsorával vendégelte meg a híveket az Aranyszöm Rendezvényház udvarán.

Forrás: delmagyar.hu